Rengeteg látnivaló felfedezésére készülnek a múzeumtúrák résztvevői
2014 tavaszán 15 fővel indult az első múzeumtúra - idézte fel a kezdetekről szólva Zsuzsanna asszony, aki szervezője a kirándulásoknak, emellett pedig kiváló idegenvezető is. Mára már 30 főre gyarapodott az aktív résztvevők száma, és nem- csak Kiskunfélegyházáról, hanem Csongrádról és Kecskemétről is csatlakoznak a programokhoz. Jeles festők, köztük Munkácsy, Rembrandt, Rippl-Rónai, Csók István kiállításait látogattuk meg, de megnéztük a Várkert Bazárt, és egy kellemes napot töltöttünk a Hajósi pincesoron is – sorolja az élményeket. A buszos programszervezés kicsit nehézkes, mert nagyon kötött, ezért vonatozunk. Ez nagyon bevált. Már az állomáson megkezdődik az ismerkedés, az utazás alatt beszélgetünk, hazafelé jövet pedig összegezzük élményeinket. Jó híre lett a múzeumtúrának, így a Kiskun Múzeum Baráti Körének tagjain kívül egyre többen tartanak velünk. Jönnek nagymamák is unokáikkal együtt. Ezek az utazások kiváló közösségformáló alkalmak. Éppen ezért folytatjuk is, mert Magyarország gyönyörű, és rengeteg látnivaló felfedezése vár ránk – tette hozzá.
A teadélutánon a baráti kör tagjai és a túrák résztvevői kedves szavakkal és virágcsokorral köszönték meg Mészáros Ferencnének és párjának a szervező, túravezetői munkát.
s. r.