A civil szervezetek működését segítő fórumot tartottak a városházán
Az egyesületek és alapítványok kötelező alapszabály módosításának menetrendjéről és feltételeiről tartottak fórumot február 23-án a városházán. Dr. Mák Éva, a projekt megbízott jogi szakértője elmondta, hogy idén március 15-étől a civil szervezetek már csak az új Ptk. rendelkezéseinek megfelelő létesítő okirat alapján működhetnek. Az előadás során kiderült az is, hogy mely civil szervezeteknek nem kell módosítani alapszabályukat, akiknek pedig ezt meg kell tenni, azok miként járjanak el. Az előadó tájékoztatást adott arról is, hogy az új, alakuló szervezeteknek mi a teendőjűk, és a civil szervezetek az alapítás, vagy az alapszabály módosításakor felmerülő kérdéseikre hol kaphatnak megbízható, részletes felvilágosítást.