Gazdaság 2016. február 25. 13:20 Forrás: MTI

Jól járnak a borászok a vidékfejlesztési programmal

Jól járnak a borászok a vidékfejlesztési programmal
A Vidékfejlesztési Program (VP) sok támogatási lehetőséget tartalmaz a borászat számára beruházásokra, technológia fejlesztésekre, innovációra, a pályázatok márciustól folyamatosan jelennek meg - mondta Feldmann Zsolt, az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár szerdán Kiskőrösön.



Feldmann Zsolt a Duna Borrégió Szőlészek és Borászok Egyesületének konferenciáján hozzátette: a VP keretében 2016. májusban hirdetik meg új gépek, berendezések, épületek támogatására szolgáló pályázatot 20 milliárd forint értékben. Támogatáshoz juthatnak az ágazat szereplői a minőségrendszerekhez való csatlakozáshoz is az oltalom alatt álló eredet-megjelölésű, illetve az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű borok esetében; a 8 milliárd forintos kerethez főleg szőlőtermelők férhetnek hozzá a 2016. júniusban megjelenő pályázaton.

A VP-támogatások között kiemelte a közvetlen értékesítés közös megszervezésére fordítandó 3,84 milliárd forintos keretet, amelyre augusztustól fogadják a pályázatokat. Egy hároméves projektre jutó támogatás 300 ezer euró lehet. Az élelmiszeripar és a borászat területén a rövid ellátási láncok fejlesztésére 20 milliárd forintos keretösszeggel ez év decemberében hirdetnek pályázatot.

Ismertetése szerint szintén jól használhatják ki a borászatok - például a borturizmus fejlesztésére - a diverzifikációs termelést támogató, 35,9 milliárd forintos pályázati lehetőséget, illetve az öntözésfejlesztést és meliorációt elősegítő 49,5 milliárd forintos kiírást is, amelyek májusban, illetve áprilisban jelennek meg. Szintén májusban várható az agrárinnovációs pályázatok kiírása 3,34 milliárd forint értékben.

Feldmann Zsolt jelezte: túligénylés van az agrárkörnyezet-gazdálkodási, valamint az ökológiai gazdálkodásra való áttérés támogatására. Előbbi esetében 33 ezer hektárra 23 millió eurós, utóbbinál 1340 hektárra évi 1,17 millió eurós igény érkezett, amelyek jelentősen meghaladják a rendelkezésre álló forrásokat. Utalt arra is, hogy első körben 240 millió forintos kerettel elindul egy új támogatási forma az amerikai szőlőkabóca által okozott fitoplazma-fertőzés elleni védekezésre, a termelők hektáronként 8 ezer forintos támogatáshoz juthatnak.

Bejelentette: meghosszabbítják annak a kamat- és költségmentes hitelnek az igénylési határidejét, amelyet azok a gazdák kapnak, akiknek települését tavaly jégkár érte, és 161 településsel kibővítik az érintett települések listáját. A termelők március 31. helyett június 30-ig vehetik igénybe a kedvezményes hitelt.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy 2015-ben globálisan 13 százalékkal nőtt a bortermelés. Európában a német és a spanyol borágazat teljesítménye visszaesett, az olasz bortermelés ugyanakkor 10 százalékkal 17,7 millió hektoliterre nőtt. A magyar borimport a 2011-es 789 ezer hektoliterről 2014-re 454 ezer hektoliterre, 2015. novemberig tartó időszakára 264 ezer hektoliterre csökkent. Az Olaszországból származó import 2014-ben 344 ezer, 2015 első 11 hónapjában 157 ezer hektoliter volt.





 

Kövessen minket a Facebookon is!