Römiztek
A hagyományoknak megfelelően a térség, az ország számos településéről érkeztek szenvedélyes kártyások Félegyházára, a XV. Kiskun Kupa Römi Bajnokságra. A versenyzők elmondták: szeretik ezt a „szellemi sportot”, a mindennapokban kevés lehetőség van baráti közösségben, vagy vetélytársakkal kipróbálni a szerencsét, illetve azt, hogy adott lapjárás mellett mennyire tudnak helyes döntéseket hozni. Ezt itt, a Desperadoban megtehetik, szűk körben értékelhetik is teljesítményüket, ami természetesen nem nélkülözi egymás cikizését, ugratását sem. Tehát mindig ragyogó a hangulat, éppúgy, mint a felkínált tepertős pogácsa.
A XV. Kiskun Kupa Römi Bajnokság helyezettjei: 1. Szalai József (Hódmezővásárhely), 2. Szabó Károly (Kiskunfélegyháza), 3. Péntek Ibolya (Pilisszántó), 4. Gombási Csilla (Budapest). A legjobb női versenyző címet Péntek Ibolya érdemelte ki.
s. r.