Aki csak a dolgát tette
Kerék Csaba 74 éves kora ellenére is naponta fut, néha a kosármeccsekbe is beszáll. Minden nap reggel bemegy a József Attila iskolába, egyeztet sportolóival, kollégáival a soros teendőkről, segédkezik a versenyek, rendezvények előkészítésében.
- Akik ismerik Önt tudják, hogy egész életét a sportnak szentelte.
- Ez így igaz. Én 1951-ben kerültem Kiskunfélegyházára. Édesanyám az akkori Tanítóképző és Sportgimnáziumban volt gyakorlóiskolai tanár. Ott éltünk abban az iskolában, ahol találkoztam – a később élsportolókká vált – atlétákkal, tornászokkal és kosarasokkal. Már akkor elhatároztam, hogy testnevelő tanár leszek.
- Ez sikerült.
- Igen. 1963-ban diplomáztam magyar-történelem-testnevelés szakon, majd ezt követően Félegyházára a Nagyszőlő Úti Általános Iskolába kerültem. Itt nyolc éven keresztül mindhárom területen tanítottam, oktattam. A sporthoz való kötődésemet már ekkor is erősítette, hogy növendékeimmel megyei bajnokságot nyertünk.
El kell mondanom azt is, hogy én különböztem a most tanító testnevelőktől, ugyanis több egyesületben aktívan sportoltam, amikor pedagógusi munkámat megkezdtem. Fülöp Imre kollégám akkoriban ruházta rám a helyi kézilabda csapat edzői teendőit, ahol egyébként játékos is voltam. Párhuzamosan a helyi NB II-es kosárlabda csapatban rendszeresen játszottam és fociztam is a Vasas, szintén NB II-es mérkőzésein. Az, hogy három egyesületben is aktív játékos voltam, közel 10 évig tartott. Nem egy vasárnapom volt olyan, hogy délelőtt kézilabda, délután foci meccsem volt.
- A Nagyszőlő út után következett a József Attila Általános Iskola, illetve a Honvéd pálya és az edzősködés.
- Sokan fogalmaznak úgy, hogy „a munkahelyem a második otthonom”. Én 1971 óta, amióta a József Attila Általános Iskolába kerültem, azt mondom: „a munkahely az első otthonom”. 74 évesen, nyugdíjasként is mindennap bejárok az iskolába. Vannak versenyzőim, akikkel készülünk a megmérettetésekre. A kollégákkal megbeszéljük az aktuális szakmai kérdéseket. Megkérnek, én pedig szívesen segítek a versenyek, rendezvények előkészítésében, lebonyolításában. A Honvéd atlétikai szakosztályának 1973-tól voltam edzője, egészen megszűnéséig. De a pályára most is kijárok. Legutóbb éppen Csontos Piroska edzésére hívtak ki, aki országos távolugró versenyére készült, és gondok adódtak a felkészülésben. Megoldottuk.
- Gyermekek százait nyerte meg az atlétikának, akik aztán rendszeresen részt is vettek az edzéseken. Mivel tudta ezt elérni?
- Ez nagyon egyszerű. Rádumálom őket, és ők, valamint szüleik is hallgatnak rám. Persze azért megmutatom nekik a tornaterem szertárában és az iskola falain kifüggesztett tablókat is, amelyek a győztes versenyzők és csapatok teljesítményeit őrzik. Ez is egy fontos motiváció.
Visszatérve az iskolához. A sportban elért sikerek fontosak számomra. Büszke vagyok arra, hogy az országos diákolimpiákon 106 egyéni, illetve csapat aranyérmet szereztünk. Két olimpikon, Kürtösi Zsolt tízpróbázó és Szűcs Csaba maratonfutó volt a tanítványom. Emellett azonban nagyon fontosnak tartottam azt, hogy növendékeimet megtanítottam a tantervi követelményekre. Nálam nem végzett olyan gyerek, aki nem tudott felmászni a kötélre, aki nem tudta a szekrényugrást. Éppúgy szerettem a sportolókat, mint az összes többi diákomat. Az eddigi elismeréseim között éppen ezért tartom legtöbbre az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést és az 1992-ben átvett Pedagógiai Díjat.
H. S.
