Hirdetés
Gazdaság 2016. március 3. 08:10 Forrás: MTI

Sürgősen csökkenteni kell az áfakulcsot a tojáspiacon

Sürgősen csökkenteni kell az áfakulcsot a tojáspiacon
Sürgősen csökkenteni kell a tojás általános forgalmi adóját, mert az árletörő hatású, a sokszor ellenőrizetlen tojásimport súlyos zavarokat okoz a magyar tojáspiacon - közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) az MTI-vel.

A Tojásszövetség véleménye az, hogy az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) jó eszköz az illegális tojásszállítmányok egy részének kiszűrésűre. Ám a tojásszektor kifehérítéséhez és az import látványos visszaszorításához arra is szükség lenne, hogy a tojásforgalmazás áfakulcsa 27 százalékról 5 százalékra csökkenjen.

Emellett hatékonyabban kellene betartatni a tojásárak bolti feltüntetésére vonatkozó előírásokat is, mert a kereskedők számos esetben félretájékoztatják a fogyasztókat. A magyar szabályozás a Baromfi Termék Tanács kezdeményezésére 2014 óta kötelezővé teszi, hogy a darabonkénti ár mellett a kilogrammra vetített árat is meg kell jeleníteni.

A Tojásszövetség emlékeztet: az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) 200 kiskereskedelmi egységre és csaknem 400 ezer étkezési tojásra kiterjedt reprezentatív felmérése megállapította, hogy az importtojások mintegy 70 százaléka a kisméretű - S és S/M jelölésű - kategóriába tartozik. Ezt a kategóriát az EU-ban korábban csak ipari célokra hasznosították, és az unió nagy részében étkezési tojásként ma is eladhatatlan.

A szövetség hangsúlyozza: ez a méret nem felel meg a tojástermelés biológiai sajátosságainak, mert a tyúkállományok egész életükben csak 5-6 százalékban termelnek ilyen kisméretű tojásokat. További komoly előrelépést hozhatna az is, ha a kereskedők az előírások szerint tüntetnék fel a tojásárakat az üzletekben.

Más ágazatok - elsősorban a sertésszektor - pozitív tapasztalatai igazolják, hogy az áfa mérséklése tisztítja a piacot, a tojásszektor esetében pedig jelentős költségvetési bevételkieséssel sem kellene számolni. Ezért a magyar tojástermelők egységesen kiállnak amellett, hogy a tojásszektorban minél hamarabb szükség lenne az áfakulcs jelentős csökkentésére - olvasható a Tojásszövetség összegzésében.





 

Kövessen minket a Facebookon is!