Helyi hírek 2016. március 3. 15:30

Évet értékeltek a rendőrök - Videóval

Képgaléria
Kiskunfélegyháza bűnügyi szempontból a legkevésbé fertőzött Bács-Kiskun megyében – értékelte a félegyházi rendőrök elmúlt évi munkáját Szabó Vendel, a megyei kapitányság bűnügyi rendőrkapitány-helyettese. Az évértékelő állománygyűlésen Timafalvi László, a helyi kapitányság vezetője arról adott tájékoztatást, hogy csökkent a közterületeken elkövetett bűncselekmények száma, a lakásbetörések elkövetőinek elfogásában pedig eredményesebbek voltak a félegyházi rend őrei, mint a korábbi években.

A rendőrkapitány arról is beszámolt, hogy 2015-ben kiemelt figyelmet fordítottak a tulajdon elleni szabálysértések lefolytatására. Az eljárások során az esetek több mint a felénél megtalálták az elkövetőket.

A közterületek rendjének javulása köszönhető annak is, hogy a rendőrség az önkormányzattal, a polgárőrökkel és a társszervezetekkel közösen tudja végezni munkáját.

A közlekedés biztonsága is tovább javult. A balesetek száma 3,3 százalékkal csökkent, és kevesebb volt a sérüléssel járó ütközések száma is.

A bűn- és baleset-megelőzés érdekében elsősorban a fiatalok, valamint az idősebb korosztályt informáló előadásokra, rendezvényekre helyezték a hangsúlyt – tette hozzá a kapitány.

A rendőrség idei fő feladatai közé elsősorban a nyomozások  eredményességének javítását, a lakásbetörések számának csökkentését és a kábítószer terjesztőivel szembeni hatékony fellépést sorolta Timafalvi László.

A megye bűnügyi rendőrkapitány-helyettese azt hangsúlyozta, hogy a félegyházi rend őrei az elmúlt évben különösen nehéz helyzetben, több – a migrációhoz kapcsolódó feladatok ellátása mellett is – kiválóan teljesítettek.

A megyei kapitányság részéről Szabó Vendel bűnügyi rendőrkapitány-helyettes elmondta: Kiskunfélegyháza a legkevésbé fertőzött bűnesetek szempontjából Bács-Kiskun rendőtkapitányságai között. Mindez a hatékony és összehangolt munkának, és annak köszönhető, hogy nagy hangsúlyt fektet a város kapitánysága mind a bűn, mind pedig a baleset megelőzésre. A jó munka bizonyítéka, hogy a kiskunfélegyházi nyomozók eredményességének köszönhetően a trükkös lopásokban sikerült olyan sorozatos bűncselekményt felderíteni, amely nem csak Kiskunfélegyházán elkövetett bűncselekményekből álltak. Az ország területén sok helyen megforduló csoportot sikerült leleplezniük az elmúlt évben, mely végül vádemelési javaslattal zárult.


H. S.





 

Kövessen minket a Facebookon is!