Helyi hírek 2016. március 5. 10:20 Forrás: baon.hu - Hraskó István

Tíz év alatt mintegy 14 ezer órát töltöttek levegőben a Gripenek

Képgaléria
Tíz év alatt mintegy 14 ezer órát töltöttek levegőben a Gripenek
Tíz éve, 2006 márciusában érkeztek az első Gripenek a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra. Az évforduló alkalmából tartottak pénteken ünnepséget a reptéren. Tíz Gripent kötelékben repülve láthattak a résztvevők.

2006. március 21-én a két kétüléses és három együléses Gripen landolt Kecskeméten, októberben érkezett még hat együléses gép. A maradék három együléses Gripen 2007 decemberében érkezett meg a repülőbázisra. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kijelentette: a Gripenek hadrendbe állításának tizedik évfordulójára tartott ünnepség egyben a magyar pilóták szolgálata előtti tiszteletátadás is.

– Az elmúlt 4 hónapban úgy vállaltunk felelősséget Lettország, Észtország és Litvánia légtérvédelméért, hogy egyidejűleg teljesítettük a balti országok és Szlovénia légterének ellenőrzését és védelmét, ezért büszkén mondhatjuk: Magyarország mindent megtesz a saját polgárai és az európai polgárok védelmében is. Így a légtérrendészeti feladatok ellátásával hazánk belépett azon NATO-tagállamok közé, amelyek képesek a légierejüket az országhatáron túl is alkalmazni - mondta az államtitkár, emlékeztetve: 2019-ben ismét 4 hónapos baltikumi kiküldetés vár a magyar pilótákra és műszakiakra.

– A mai napig érvényes szlogenem, hogy ezzel a repülőgéppel nemcsak egy darab vasat vásároltunk Svédországtól, hanem azt a mentalitást is, ami ennek a repülőgépnek az üzemeltetéséhez kell - hangsúlyozta Ugrik Csaba dandártábornok, a bázis parancsnoka az újságíróknak adott interjújában. Az elmúlt tíz év feladatai közül kiemelte a tavalyi baltikumi légtérrendészeti szerepvállalást, a magyarok munkájával ugyanis a visszajelzések szerint „a NATO tagországai teljesen meg voltak elégedve”. Hozzátette: január 1-jétől a visegrádi négyek EU-harccsoportjában a Gripenek a szárazföldi erők közvetlen légitámogatását adják, ami ismét egy teljesen új feladatot jelent.

Ugrik Csaba szerint a magyar légierő számára óriási előrelépés volt a harmadik generációs orosz MIG-29-esek után a negyedik generációs, több célú – vadász, támadó, felderítő – svéd gépek érkezése. Mint kérdésünkre elmondta, eddig összesen 39 pilóta és 155 technikus lett kiképezve a Gripenre (persze nem mindegyikük van már a pályán, más beosztásba helyezés vagy nyugdíjazás miatt). A Gripenekkel a magyarok közel 14 ezer órát repültek, körülbelül száz hazai és külföldi gyakorlaton és 57 repülőnapon, bemutatón vettek részt. Kezdetben a kecskeméti svéd támogatócsoport létszáma 16 fő volt, mára ez 2 főre csökkent, de ahogy Ugrik Csaba fogalmazott: a gyár (a SAAB) és a svéd beszerzési hivatal nem engedi el a kezüket, továbbra is az ő kooperációjukra van szükség anyagellátás ügyében, de a rendelést már a magyar fél fogja leadni.

Az ünnepség után tíz Gripen szállt fel és repült kötelékben Asztalos István alezredes vezetésével. Magyarország egyébként 14 Gripen lízingel a svéd féltől. Az összes már csak azért sem tudott pénteken levegőbe emelkedni, mert kettő - mint emlékezetes - tavaly összetört, legalább egy gépnek pedig állandóan készenlétben kell lennie egy esetleges éles riasztás esetére.
 

Fotó: baon.hu - Bús Csaba






 

Kövessen minket a Facebookon is!