Kultúra 2016. március 5. 11:30

Kiskőrösi művészközösség tárlata a művelődési központban

Képgaléria
Kiskőrösi művészközösség tárlata a művelődési központban
Egy színvonalas tárlat nyílt, miközben két képzőművész kör barátsága, együttműködése is kialakult március 4-én a művelődési központban a Kőrös-Körül a Művészetért Egyesület bemutatkozó kiállításának megnyitóján. A kiskőrösi alkotók munkáit dr. Csizmár István, az egyesület elnöke mutatta be. A megnyitón közreműködtek a Széljáró Balladás Együttes zenészei, Vas László és Molnár István.

A 17 alkotót tömörítő kiskőrösi művészeti egyesület idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját. Festőik, grafikusaik, szobrászaik rendszeresen kiállítanak városukban és vonzáskörzetük településein. Emellett megismerhették munkáikat Debrecenben éppúgy, mint Szlovákiában. Évente szerveznek alkotótábort, többek között a határon túli fiatal festőknek és grafikusoknak. A kalocsai képzőművészkörrel is jó kapcsolatot ápolnak, ami többek között a kölcsönös tárlatokban testesül meg. A mostani kiállítás reményeik szerint azt is eredményezi, hogy a Holló László Képzőművész Körrel is megismerkedhetnek a közeljövőben a kiskőrösi művészetpártolók – mondta el megnyitójában dr. Csizmár István, mielőtt ismertette a kiállító művészek munkásságát.

A tárlat megnyitóját követően a Holló László Képzőművész Kör tagjai a Petőfi téri székházukban látták vendégül művésztársaikat. A találkozón bemutatták alkotásaikat és munkásságukat. Abban is megegyeztek, hogy legközelebb egy májusi, kiskőrösi kiállítás után folytatják a diskurzust.

A Kőrös-Körül a Művészetért Egyesület tárlata április 5-éig látogatható a Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában.

s. r.




 

Kövessen minket a Facebookon is!