Kirekesztve
A gyerekek és fiatalok legalább az iskolaköteles kor végéig az oktatási intézményben töltik a legtöbb időt. A meleg családi közeg mellett itt adódik a legtöbb lehetőség figyelni rájuk, meghallgatni őket, felfedezni, megérteni a viselkedésük mögött álló mozgatórugókat, felismerni, ha segítségre van szükségük. És – a család mellett – itt érheti, itt éri őket a legtöbb csalódás, sérülés, trauma is.
Aki sérül, ritkán tárja fel nyíltan azt, ami a szívét nyomja. A környezet, mindannyiunk felelőssége a csöndes elzárkózás, a háttérben meghúzódó, „láthatatlan”, „problémamentes személyiség” mögé látni.
Kutatások tanúsága szerint hazánkban száz gyerekből akár 70 szerez élete során személyes tapasztalatot a kortársak közötti erőszak valamely formájáról. Szerencsés esetben „csak” kicsúfolják, szavakkal megalázzák, vagy kiközösítik. Erre „rászolgálhat” például túlsúllyal, a többiektől eltérő származással, vallással, vagy szexuális orientációval, fogyatékossággal… Gyakorlatilag bármilyen „mássággal”, vagy egyszerűen azzal, hogy „jó alany” a piszkálódásra. Bőven akad azonban arra is példa, amikor – hasonló okokból – akár fizikai erőszakra, vagy szexuális bántalmazásra is sor kerül. Igen. Kortárs közösségekben. Igaz, ennek mozgatórugója többnyire nem maga a szexualitás, sokkal inkább a másik fölött gyakorolt hatalom. És persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül a gyerekek között megnyilvánuló erőszak modernkori torzszülöttét, az online zaklatást sem, amely a gyermeki kreativitás nyomán ezer és egy formát ölthet.
A kortárs erőszak alattomosan mételyezi meg a lelket. Az áldozatét és az erőszaktevőét egyszerre. Nem csak a gyermekkorba vési bele kitörölhetetlenül a nyomát, de akár az érintett felnőttkori önértékelését is mellékvágányra viheti. Tehetünk ellene. Tegyünk ellene!
Figyelj, szeress, beszélgess!
T. T.
Fotó: illusztráció
