Helyi hírek 2016. március 14. 13:00

Az emberek számítanak a tűzoltókra

Képgaléria
Az emberek számítanak a tűzoltókra
Az elmúlt évben 382 alkalommal riasztották a félegyházi tűzoltókat, ami körülbelül öt százalékkal kevesebb volt, mint a korábbi esztendőben. Lánglovagjaink 108 tűzesethez vonultak, és 163 műszaki mentésben vettek részt. A tűzesetek többsége a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási területeken történt, de több lakóingatlan és melléképület is kigyulladt. A tűzeseteknek 6 sérültje (égési sérülések, füstmérgezés), és egy halálos áldozata is volt. A műszaki mentéseknél 71 fő sérült meg, 7-en pedig életüket vesztették – derült ki a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság évértékelő közgyűlésén március 11-én.

Az állománygyűlésen Leiz Gábor parancsnok az elmúlt év munkáját értékelve elmondta:

Működési területünk 12 települést ölel fel. Feladataink közé tartozik elsősorban a tűzoltási, műszaki mentési, iparbiztonsági, polgári védelmi feladatok elvégzése, valamint részt vettünk a Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség integrált hatósági munkájában is.

2015-ben 382 káresetünk volt. 108 tűzeset, 163 műszaki mentés, 76 alkalommal téves jelzés, 34 alkalommal kiérkezés előtt felszámolt káresethez, 1 esetben pedig szándékosan megtévesztő jelzéshez vonultak egységeink. Más tűzoltóságok kérésére segítségnyújtásra 70 alkalommal került sor.

A tűzesetek száma továbbra sem magas, ami a szabadtéri tűzesetek visszaesésének köszönhető. Ebben jelentős befolyással bírt a csapadékos időjárás, valamint a Megyei Tűzmegelőzési Bizottság szabadtéri tüzek megelőzése érdekében kifejtett munkája, felvilágosító tevékenysége.

A műszaki mentések közül 2015. év elején a legjellemzőbb beavatkozás az eső- és belvíz eltávolítása, valamint a nyári viharkárok felszámolása volt. Ez nemcsak a víz elvezetését jelentette, hanem megrongálódott épületszerkezetek helyreállítását, megdúcolását is, valamint személyeket, vagy épületeket veszélyeztető fák, faágak eltávolítását is elvégeztük.

 Továbbra is  jelentős számú a közúti baleseteknél történő beavatkozás. A fentieken kívül egyéb, a műszaki mentések kategóriájába tartozó beavatkozásaink is voltak, mint pl. épületomlás, méhraj befogása, állatmentés.

A társadalmi kapcsolatokról, a lakosság körében végzett felvilágosító tevékenységről, a fiataloknak rendezett bemutatkozásokról és vetélkedőkről is beszámolt a parancsnok, majd így zárta mondandóját: „Köszönöm a tűzoltóság állományának a fáradságot nem kímélő 2015-ben végzett munkáját! Ne felejtsétek, az emberek számítanak ránk, számítanak a munkánkra. Tudják, hogy a tűzoltók segíteni jönnek! Kérlek benneteket, hogy a tudásotok legjavát nyújtva, tegyetek meg mindent a beavatkozásaink során, hogy az állampolgárok lássák, igen, a tűzoltók értünk vannak!”

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!