Sport 2016. március 13. 16:40

Véget ér az alapszakasz - videóval

Képgaléria
Két különböző ambíciókkal rendelkező együttes csapott össze a női futsal NB I alapszakásznak utolsó előtti fordulójában, a biztos negyedik helyen végző Astra-Elios Kiskunfélegyházi Bulls az alapszakasz első helyéért küzdő Tolna-Mözst fogadta a Kész Arénában. Az Astra meglehetősen tartalékosan állt fel, mindössze öt mezőnyjátékossal. A vendégek élve az eséllyel fölényes győzelmet arattak és megszerezték az alapszakasz első helyét. A Tolnában a korábbi Astrás lányok, Vincze Anikó és Megyes Ágnes is pályára léptek.

Nagypályás mérkőzésre készülve futsal NB I-es bajnoki várt az Astrára, amely az erőket a nagypályára összpontosítva elsősorban fiatalokat nevezett az alapszakasz első Tolna-Mözs ellen. Az utánpótlás kinevelésére mindig is hangsúlyt fektető Astrában olyan játékosok is pályára léptek, akik eddig kevesebbet szerepeltek.

A Tolna-Mözs Dura Mercédes öngóljával a 12. percben szerezte meg a vezetést, majd a félidő hajrájában háromra növelte a különbséget. (0-3)

Az Astra elvétve jutott el helyzetekig, a vendégek a gólok mellett több kapufát is rúgtak. Az együttesből Vőfély Noémi ugyancsak öngólt vétett, az utolsó találatot Ferenczi Anna a 34. percben jegyezte (0-6).

A végeredményt követően biztossá vált, hogy az Astra a Debrecennel, míg a Tolna-Mözs a megerősödött Szekszárddal találkozik a rájátszásban.

Az alapszakaszt március 20-án a Szekszárd otthonában zárja az Astra.

 

Női Futsal NB I. Alapszakasz 17. ford. 03. 12.

Astra-Elios Kiskunfélegyházi Bulls – Tolna-Mözs (0-3) 0-6

Gólszerzők: Dura Mercédes (öngól) 12. p., Hodován Edit 18. p., Fábián Rebeka 19. p., Varga Adél 23. p., Vőfély Noémi 26. p.(öngól), Ferenczi Anna 34. p.,

 

 

Értékelések:

Frank Tamás (vezetőedző, Tolna-Mözs):

- Sajnálom, hogy tartalékosan lépett pályára az Astra, tudom hogy fontos nagypályás mérkőzés előtt állnak. Ebben a rájátszásos bajnokságban teljesen mindegy, hogy hányadik helyen végzünk, mi az alapszakaszt megnyertük, ezzel valószínűleg a nehezebb utat választottuk a végjátékot tekintve. Megpróbáltunk minden találkozót a lehető legjobban befejezni. A rájátszásban ki-ki mérkőzésekre számítok, a megerősödött Szekszárd otthonában kezdünk. Új bajnokság indul, célunk a négy közé jutás.

 

Dombó János (vezetőedző, Astra-Elios Kiskunfélegyházi Bulls):

Ma több lehetőséget tudtam adni azon játékosoknak, akik eddig kevesebbet szerepeltek. Az eredménytől függetlenül nem vallottunk szégyent, jobb csapattól kaptunk ki. A bajnokság érdemi része most kezdődik, igyekszünk hagyományainkhoz hűen szerepelni!

 

hely

     

csapat

 

M

   

GY

   

D

   

V

   

LG

   

KG

   

GK

   

P

     

megjegyzés

 

 

1.

     

BRAND MISSION - U-LIGHT

 

16

   

12

   

3

   

1

   

60

   

24

   

36

   

39

       
 

2.

     

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE I.

 

15

   

11

   

2

   

2

   

74

   

48

   

26

   

35

       
 

3.

     

ÁRKÁD ETO

 

15

   

10

   

0

   

5

   

77

   

46

   

31

   

30

       
 

4.

     

Astra-Elios Kkfházi Bulls

 

15

   

7

   

3

   

5

   

69

   

50

   

19

   

24

       
 

5.

     

DEAC

 

16

   

6

   

2

   

8

   

61

   

76

   

-15

   

20

       
 

6.

     

AIRNERGY FC

 

16

   

4

   

4

   

8

   

44

   

59

   

-15

   

16

       
 

7.

     

DVTK-VÉNUSZ

 

15

   

4

   

3

   

8

   

57

   

62

   

-5

   

15

       
 

8.

     

SZEKSZÁRDI UFC

 

15

   

3

   

3

   

9

   

41

   

61

   

-20

   

12

       
 

9.

     

Reklám Press-Skorpió

 

15

   

1

   

2

   

12

   

28

   

85

   

-57

   

5

       
 

 

G. Z. 







 

Kövessen minket a Facebookon is!