Kultúra 2016. március 22. 12:30

Lehet tartalmas a fiatalkor Félegyházán! - videóval

Képgaléria
Nem először hozták el a félegyházi középiskolás diákoknak a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely "Ahogyan a víz tükrözi az arcot” című darabját. A Kreatív Mozaik Alapítvány jóvoltából március 17-én, csütörtökön újabb fiatalok részesülhettek az élményben a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermében. A darab olyan aktuális kérdéseket közelít meg a gyerekek, tinédzserek szemén keresztül, mint például a kivándorlás, az oktatásügy, a szülők külföldi munkavállalása, az alkohol- és drogfüggőség, a családon belüli erőszak, vagy a fiatalkori abortusz. Az eseményhez a kiskunfélegyházi önkormányzat és rendőrkapitányság, továbbá a GYIÖK is csatlakozott, hogy még maradandóbbá és mélyebbé tegyék a felmerülő kérdések megélését, feldolgozását, és közös erővel még hatékonyabban tegyenek a félegyházi fiatalokért.

Az Osonó Színházműhelyről Mucha Oszkár, a társulat tagja elmondta: 1993-ban jött létre az a színjátszó csoport, ami 2007-re független színházzá nőtte ki magát. A társulatot Fazekas Misi vezeti. Az Ahogy a víz tükrözi az arcot című előadást – aminek a félegyházi diákok is részesei lehettek – eddig 465 alkalommal mutatták be. A drámai erejű darab azokat a társadalmi és szociális problémákat boncolgatja, amelyeket fiatalok egy csoportja választott ki, mert úgy érezték, hogy ezek a legáltalánosabbak és legégetőbbek a korosztályukat érintő nehézségek közül. A tapasztalatok ezt több országban igazolták, ugyanis az alapvető mély emberi problémák gyökere többnyire mindenütt a szülő-gyermek viszonyra vezethető vissza.

Benyhe Bernát budapesti magyar-történelem szakos tanárként csatlakozott az Osonó Színházműhely önkénteseihez. Szerinte bár a romániai és hazai helyzet több szempontból eltér csakúgy, mint az emberek mentalitása, a problémák lényegében hasonlók. Ennek köszönhető, hogy a magyar fiatalok szívéig is eljut a végső mondanivaló: a körülmények megválasztására nincs mindig módunk, de a döntés, hogy mit kezdünk az életükkel, az a kezükben van.

A pedagógus szerint jó élmény volt a félegyházi fiatalokkal való találkozás, mert nyitottak, érdeklődők és érzékenyek voltak. 

Ezt erősítette meg Zsigó Nóra, a Móra Ferenc Gimnázium 10-dikes tanulója is. Szerinte még a legvagányabbakat is megérintette a darab, és biztos abban, hogy továbbgondolják a felmerült kérdéseket. Szerinte az egyik legsúlyosabb kérdés amivel foglalkozni kell, a szexuális erőszak. A fiatal lány szerint „ennek senkivel nem volna szabad megtörténnie”.

Nóra szerint neki és társainak is van kihez fordulniuk, ha problémáik megoldásához segítségre van szükségük. Odafigyelnek egymásra, és ha a helyzet súlyossága úgy kívánja, tudják, hogy honnak kérhetnek támogatást. 

Az előadást követően a városháza udvarára várták a szervezők a nézőket. Papp Viktória ifjúsági referens elmondta, hogy a Félegyházán elérhető sport- és szabadidős lehetőségekből állítottak össze ízelítőt a fiataloknak, a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat közreműködésével. Ezzel is azt szerették volna megmutatni, hogy van más választás, mint a cybertér, vagy a függőségek világa. Hogy lehet és érdemes olyan közösségeket keresni Félegyházán, amelyek a szabadidő eltöltését képesek értékkel és tartalommal megtölteni. 








 

Kövessen minket a Facebookon is!