Kultúra 2016. március 24. 09:30

Az éneklés fiatalít

Képgaléria
Az éneklés fiatalít
- Nagyon szeretünk énekelni, verset mondani, szerepelni. Vidám kis társaság vagyunk. Közöttünk nincsenek viták sem a próbákon, sem a fellépések során. Így mutatta be a Barátság Énekkart Nagy Ferenc karvezető, a dalos közösség megalakulásának 15. évfordulóján a Móra Ferenc Művelődési központban.

Az énekkar tagjait egy „mini tárlat” is várta az évfordulós összejövetelen. A kiállítás 15 év 112 fellépésének legfontosabb pillanatait, a baráti összejöveteleket idézte. De ott volt az a körülbelül 80 oklevél is, amelyekkel fellépéseiket jutalmazták, köztük Kiskunfélegyháza városának elismerő dokumentuma is.

A Barátság Énekkar sok-sok helyi rendezvényre kap meghívást. Rendszeres résztvevői a tiszakécskei országos találkozónak éppúgy, mint a szolnoki tiszaligeti dalos összejövetelnek. Legutóbb március 8-án, az országos Ki Mit Tud? selejtezőjén is énekeltek, és a zsűri döntése alapján továbbjutottak a harkányi középdöntőbe.

Az énekkar vezetője elmondta, hogy közösségük nyitott, és szívesen látnak minden énekelni szerető, jókedélyű, 60 év feletti félegyházit kéthetente a próbáikra, valamint közösségi összejöveteleikre.

s. r.






 

Kövessen minket a Facebookon is!