Gazdaság 2016. március 25. 17:20 Forrás: keol.hu

Nagy mennyiségű tojást vontak ki a forgalomból Bács-Kiskunban

Nagy mennyiségű tojást vontak ki a forgalomból Bács-Kiskunban
Több mint 125 ezer jelöletlen tojást vontak ki a forgalomból Bács-Kiskun megyében, a trükköző vállalkozó saját bevallása szerint magyar "kistermelőknek" akarta értékesíteni termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.

Az ellenőrök a tojáscsomagoló üzemben több szabálytalanságot is találtak, az üzemeltető többek között nem tudta bemutatni sem a tojásfertőtlenítés hatékonyságát igazoló eljárást, sem az egyéb laboratóriumi eredményeket - tették hozzá.

Az üzemben tárolt tojások közül öt tételt vontak ki a forgalomból, zároltak még több mint 85 ezer jelöletlen lengyel tojást, valamint 10 ezer szintén jelöletlen, kartonozott, kiszállításra váró terméket és mintegy 30 ezer, saját állományból származó, L és XL méretű tojást.

Arról is beszámoltak, hogy a tojáscsomagoló üzemben a szennyezett, repedt tojásokat sem sorolták a szabályoknak megfelelően "B" osztályba, hanem például megtisztították, majd száraztészta készítőknek, cukrászatoknak értékesítették.

Közölték, az ügyben több százezer forint bírság kiszabása várható. Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a kormany.hu oldalon közzétett úgynevezett jogsértés listán - olvasható a Nébih közleményében.



 

Kövessen minket a Facebookon is!