Igazságkeresés, vagy boldogság
Képgaléria
A kapcsolatainkban meghúzódó konfliktusok gyökere magunkban keresendő, ezek a hétköznapi problémák - tulajdonképpen túlzott éntudatunk - harca a folyamatos érvényesülésért. Úgy érezhetjük, hogy az igazságosság érvényesítése mára jogunkká vált, ezért nem hagyjuk magunkat eltiporni. De hol van az igazság? Nálunk, vagy épp a társunknál? A boldogságnak feltétele-e egyáltalán az igazságkeresés, vagy épp ez válik a konfliktusok forrásává? A katolikus pap előadásának üzenete kihalóban lévő pozitív emberi értékekre mutatott rá, amelyek birtokában áldozat helyett boldog emberré válhatunk.
Pál Feri atya szerint a „kinek van igaza?” a legpusztítóbb kérdés társas kapcsolatainkban. Szerinte a család nem az a hely, ahol valakinek igaza van. Egy családban nem egymás ellenére tudunk valamit jobban, hanem egymás megsegítésére - magyarázta az atya a teltházas színházteremben. Itt kölcsönös, egymást kiegészítő igazságok léteznek, és senki sem rendelkezik az igazság teljességével. Ha az igazságot kereső harcot választjuk, akkor ezzel a boldogságról mondunk le. Egy közösség érdekeit figyelembe véve sokszor nem az igazságosság számít. Ha az egyik gyerek gyengébb képességű, mint a másik, akkor több figyelmet érdemel. Ez nem igazságos, viszont méltányos. Mert az egyenlőségre törekvés érdekében méltányos igazságosság alakul ki - hangoztak szavai.
A derűs megjelenésű atya humoros példákat hozott fel a családon belül felhalmozódó, úgynevezett “jogosultságokra”, amelyek ha nem tudnak érvényesülni, rombolóvá válnak. Utalt arra például, hogy munkánkra hivatkozva sokszor utasítjuk vissza családtagjaink kérését, közeledését. Halogatunk, nem érünk rá. A várakozással, és elnéző viselkedéssel a többiek “pozitív jogosultságot” szereznek. Ha viszont ígéreteinket nem tartjuk be, és nem ismerjük el a jogosultságokat, akkor az igazságosság felbillen a családban, a gyerekek szófogadatlanok lesznek, a házastársunk pedig kötekedővé válik - fogalmazott.
Az igazságosság rendjét helyre lehet állítani a felhalmozódott jogosultságok elismerésével. Ez nem szólhat mentegetőzésről, hanem tisztán családtagjaink, munkatársaink érdemeinek elismeréséről.
A kapcsolatokban meghúzódó konfliktusok feloldása a megbocsátáson is múlik. Ez azonban cseppet sem könnyű. A megbocsátás nem történhet parancsszóra, vagy kényszerből. Üzenete van annak is, ha nem bocsátunk meg. Ezzel távolságot tudunk tartani az „elkövetőtől”, védve magunkat az újabb sérelmektől.
- A nyomorúságnak és a fájdalomnak az átélése, valamint bosszúfantáziáink nem céltalanul jelentkeznek. Ezáltal megsebzett lelkünket erősítjük, és erőt gyűjtünk a megbocsátásra. A haragnak, és indulatoknak igenis van létjogosultsága - mondta a katolikus pap. - A megbocsátási folyamatnak lépései vannak, mely során rájövünk, hogy nem éri meg haragban lenni, mert csak én szenvedek - tette hozzá.
Pál Feri atya rávilágított, hogy a megbocsátáshoz nem kell a „tettesnek” bocsánatot kérnie. Mint mondta: a kibéküléshez kell két ember, a megbocsátáshoz csak én kellek. Ha valaki úgy dönt, hogy megbocsát, a legnemesebb emberi értéket teszi, mellyel a jogos haragról, és bosszúról mond le.
K.G.
Fotó: Kiss Gabriella
