Helyi hírek 2016. április 3. 12:30

Balesetveszélyes fákat vágtak ki a Molnár Béla utcában - videóval

Képgaléria
Lezárták a Molnár Béla utca elejét március 31-én. A forgalomkorlátozás oka az volt, hogy a szűk utcában hét nagyra nőtt, már balesetveszélyes nyárfát kellett kivágni. A környék lakói már régóta kérték kivágásukat, mert amellett, hogy a járdát tönkretették, gyökérzetük már a közeli lakások padlózatát is feszegette. Virágzásukkor pedig nem lehetett szellőztetni sehol, mert a pihekönnyű virágok hólepelként lepték el környezetüket, a legkisebb résen is bejutottak a lakásokba, és sokaknak allergiás panaszaik is voltak emiatt.

A környék lakói nagy figyelemmel kísérték a favágók munkáját, és elégedettségüket is kifejezték, hogy teljesült korábbi kérésük.

Balla László, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy a probléma ismert volt előtte, de most sikerült előteremteni a pénzt a város költségvetéséből, illetve saját képviselői keretéből a fák kitermeléséhez. Hangsúlyozta, hogy a költségekhez a Molnár Béla utca és a Móra tér lakóközösségei is hozzájárultak. Az utcai fák mellett a Móra tér és Molnár Béla utca lakótömbjei által zárt játszótéren is volt egy nyárfa, amely hasonló gondokat okozott, azt is kivágták.

A körzet képviselője azt is elmondta, hogy a kivágott fákat rövid időn belül pótolni fogják olyan fajtákkal, amelyek a későbbiekben nem okoznak gondot. Az új fák telepítésében számítanak a környék lakóinak segítségére, éppúgy mint a gyökérzet-rongálta járdaszakasz felújításában.

s. r.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!