Sport 2016. április 6. 15:30

Érmet, éremre halmoznak

Képgaléria
Érmet, éremre halmoznak
Aranyéremmel tért haza az április elején Szekszárdon megrendezett C és B tíz tánc országos bajnokságról a félegyházi Guba Marcell. A Móra Ferenc Gimnázium tanulója partnerével, Fruzsa Katával a szentesi székhelyű Silver Tánccsoport tagjai. Nem ez az első kiemelkedő eredményük, nemrégiben a bronzérmet hozták el a kelet-magyarországi területi bajnokságról, de két országos bajnoki címmel D és most már C osztályban is, valamint egy területi bajnoki címmel is büszkélkedhetnek.

Marcell és Kata ezúton is köszönetüket fejezik ki szüleinknek, akiktől rengeteg segítséget kapnak anyagilag, jó szóban és biztatásban. Szükség is van erre egy-egy keményebb edzés, vagy különóra után, hiszen egy héten akár négy-öt alkalommal járnak Szentesre edzeni.

– Hatalmas köszönetet szeretnék mondani edzőinknek, akik nagyban segítik munkáinkat: Csorba Máténak, Haddad Szabrinának, Kis Violettának, Bődi Dénesnek, akik a latin táncainkat fejlesztették és erősítették. Valamint Szepesi Józsefnek, aki óriási erőfeszítéssel készített fel bennünket a versenyekre standard táncokból. Hálás vagyok mindazoknak, akik szurkoltak nekünk és segítették a munkánkat – mondta el az ifjú sportoló.


Fotó: Guba Marcell Facebook-oldala








 

Kövessen minket a Facebookon is!