Program 2016. április 25. 10:30

Városalapítók Hete az egészség jegyében

Képgaléria
Városalapítók Hete az egészség jegyében
Idén Kiskunfélegyháza lett az ország egyik Egészségvárosa. A Richter Egészségváros mottója “Egészség ezreknek, milliók a kórháznak” alapján a családi programsorozat célja, hogy mindenki egyszerre tehessen valamit saját maga és családja egészségéért és városa egészségügyének fejlesztéséért – a helyi kórház számára nyújtandó adomány formájában.

Május 21-én, a Városalapítók Hetének szombati napján a város központjában lehetőség lesz ingyenes szűrővizsgálatokon, tanácsadásokon, előadásokon, váradáson, tornán, tesztkitöltésen vagy fitnesz eszközök használatában részt venni, melyekért adománypontok járnak. A pontokat a sátrakban segédkező hoszteszek ragasztják be egy füzetbe. A beváltott pontok mindegyike 300 forintot ér, melyet a Richter cég a kiskunfélegyházi kórház számára ajánlj fel és fizet ki.

A pontgyűjtő füzetben megtalálható lesz minden fontos információ a programról, az igénybe vehető szolgáltatásokról és az előadásokról, valamint térkép segíti majd az eligazodást. Távozáskor, de legkésőbb aznap 17 óráig a füzet perforált lapját kell leadni a Richter sátorban vagy az információs pontokon. A nap folyamán számos sztárvendéggel is találkozhatnak.

Pontokat érő kuponokhoz már a megelőző rendezvényeken (Tavaszi Virágünnep, Majális) hozzájuthat, melyet május 21-én matricára válthat, ezzel is növelve a kórház adományának összegét.

Egy városi összefogás valósulhat meg a kórházunkért! Önnek nem kell mást tennie, mint eljönni, részt venni a programokon és gyűjteni a matricákat a füzetbe, melyeket a Richter forintosít a helyi egészségügyünk javára.

Tegyünk együtt Kiskunfélegyházáért!



 

Kövessen minket a Facebookon is!