Félegyháza egyik legtehetségesebb művészének nyílt emlékkiállítás - videóval
A tárlatmegnyitón barátja, mentora, Rosta Ferenc művésztanár közös élményeikre alapozott, meghitt gondolatokkal méltatta munkásságát:
„Sanyikám!
Amikor Lukács Fecó megkeresett a kiállításod ötletével, nagyon megörültem. Annak már kevésbé, amikor azt javasolta, hogy legyek én a megnyitó személye. No, nem azért, mert nem érzem megtiszteltetésnek, hanem sokkal inkább azért, mert meglehetősen felzaklat mindaz az emlék, ami feltolul bennem. Nem is tudtam igazán először, hogy mit is mondjak, miről szóljak e mostani alkalommal. Aztán arra gondoltam, legyenek ezek személyes emlékek, melyeket ketten, vagy a körülöttünk lévőkkel éltünk át, de mégis a mieink. Megosszuk e másokkal, az itt jelenlévőkkel. Sokáig tépelődtem ezen. Legalább néhányat próbáljunk meg?!
Kezdjem első találkozásunkkal. Amikor először meghívtatok bennünket Beával, oda a tízemeletes ház tetején lévő lakásotokba, és lementünk az egyik garázsban lévő műtermedbe, ott találkoztam először műveiddel. Döbbenetes élmény volt, csak álltam ott, s nézelődtem, azt sem tudtam hová csöppentem. Aztán felmentünk a lakásba, na ott ért az igazi meglepetés. Pudinggal kínáltál bennünket, de mikor beléptél a szobába a hatalmas üvegtállal, kiderült: lényegében a puding is egy műalkotás volt. Egy különleges költemény, alig mertünk belőle enni. Azóta sem láttam olyat.
Azután, hogy mindenféle sorrendiség nélkül folytassam, nagyon erősen bevillan Berczeller Rudi bácsi kiállítása, amit te terveztél, te rendeztél, no látod olyat sem csinált senki addig sem, azóta sem. Soha nem felejtem el Kertészné Rozika arcát, mikor azt közölted vele, mi minden kell a rendezéshez. Te felpörögve, nagy hévvel kiabálva soroltad: Tíz centis zöldellő búzamező, a szakmaközi nagytermének fekete fóliával való becsomagolása, több száz gyertya, hogy csak a legkülönlegesebbet emlegessem. Rozika angyali nyugalommal nézett rád, diszkréten bólogatva, mint akinek az lenne a világ legtermészetesebb dolga, minthogy egy nagytermet becsomagoljon fekete fóliával. S amikor Pestről hoztuk le a két-három méteres géz szobrokat nyitott platójú teherautón és az azokat fedő ponyva elszabadult. Hát a mögöttünk jövő autósok majd az árokban kötöttek ki. De megcsináltuk.
Aztán nem tudom kiverni a fejemből az első orosházi nagy kiállításodat. Amelyet vagy három napig rendeztünk Anikóval, Zsolttal meg a helyiekkel, majd belepusztultunk mire a hatalmas képek a helyükre kerültek. No, azóta arrafelé sem láttak még csak hasonlót sem.
Azt tudod-e, hogy lényegében neked köszönhetjük a máig tartó gimnáziumi szervezéseket a Velencei Biennálékra. Amikor először mentünk együtt, vagy 50 gyerekkel a világ nagy képzőművészeti seregszemléjére egy mesztrei lakókocsi parkban kaptunk szállást. Az első éjszakán alvás helyett, szó szerint végigordítottuk az időt a modern művészetről vitatkozva különféle válogatott sértéseket vágva egymás fejéhez.
És amikor sok év után újra ott álltam a diákokkal a Szent Márk téren és a Palazzo Correr felé néztem, nem kis büszkeséggel meséltem, hogy látjátok abban a palotában egy kiskunfélegyházi művész is kiállított. Az azért nagyon jó érzés volt.
De várj csak, van itt fájdalmas dolog is. Amikor egyesek azt terjesztették rólad, hogy nem tudsz jól rajzolni, úgy felhúztad magad, hogy rögtön csináltál egy grafikai kiállítást. Azon a tárlaton volt egy rajzod. Egy akkori vasúti jegy, zsírfoltos, piszkos, gyűrött, melyet kettévágtál és bravúrosan hozzárajzoltad a másik felét. Többen nem értették, hogy miért van kiállítva ez a rövidtávú gyűrött vasúti jegy. Még azt sem vették észre, hogy a fele rajzolva van. Hát ez méltó válasz volt. Alaposan befogtad a szájukat a kételkedőknek.
Sajnos akkor nekem másvalami tűnt fel. Vagy megérzés, vagy véletlen folytán a rövidtávú vasúti jegyről azt írtam akkoriban, hogy nem talán egy rövidre szabott élet megérzése?! Úgy tűnik, az volt!
És lehet, hogy egyeseknek az idegeire mentél, de az emberi tragédiák sohasem hagytak érzéketlenül. A román forradalom temesvári sortüzének emlékére festett képed a gimnázium igazgatói szobájának falán található. De a legkétségbeesettebbnek akkor láttalak, amikor a Bankfalui négy kisgyermek halálát követelő homokomlás bekövetkezett. Néhány napra rá megjelentél egy döbbenetes alkotással- Fekete alapon, fekete Krisztus, fekete kereszten, előtte a négy kisgyermek arany sziluettje, a szemed, az arcod egyfolytában csak azt kérdezte: Miért? Ez a kép a Polgármesteri hivatalba került és az alpolgármesteri iroda falán van. Mindennap felnézek rá és eszembe jutsz. Nézd, már mi van itt, ez a Szabi meg a Fecó nem nyugodott, míg meg nem csinálták ezt a nevedet viselő, mondhatnám-jelképedet. Tudod ők is nagyon szeretnek téged.”
A kiállítás május 6-áig látogatható.
s. r.
