Sport 2014. április 28. 10:34

Gyomaendrődön jártak a Koppányíjászok

Képgaléria
Gyomaendrődön jártak a Koppányíjászok
Április 27-én, vasárnap a Kőrösmenti Íjfeszítő Egylet szervezett örömíjász versenyt Gyomaendrődön. Szerencsére az idő kegyes volt, valamint Kőrösmentiek már bizonyították, hogy rangos, jó versenyt szerveznek. Ennek eredményekét összegyűlt a történelmi íjászok apraja-nagyja.

Hatalmas létszám sok, sok cél, sok lövéssel, és csodálatos tavaszi napsütés jellemezte a versenyt. A Turul Koppány Íjászai HE tagjai is vállalták az utazást a vasárnapi pihenés helyett. Szeibert Nóra, Steitz Adelina, Ifjú Lovas Ferenc, Szeibert Imre kelt korábban az utazás érdekében. 16 cél leküzdése két körben 2D, 3D célok vegyesen. Jól elhelyezett célok, komoly íjásztudást igényelt annak, aki a dobogóra akart jutni!

Ezt a nehézséget a Koppányok állták és teljesítették a küzdelmet, hiszen Ífjú Lovas Ferenc 575 ponttal a kategóriája győzteseként zárta a napot. Szeibert Nóra ifi lány kategóriában 447 ponttal szintén nyert.  Steitz Adelina 443 ponttal második lett a gyerek lányok közt.

A legnépesebb felnőtt férfi kategóriában 55 induló közül Szeibert Imre 525 ponttal a hetedik helyen fejezte  be a versenyt! A pontszámához hozzá kell fűzni, hogy mindössze 20 ponttal maradt le a dobogóról. Tehát sűrű volt az éllovasok sorrendje.


Dinnyés Gyula

Koppányíjász

Kövessen minket a Facebookon is!