Kultúra 2016. április 10. 12:00

A közművelődés szolgálatában

Képgaléria
A közművelődés szolgálatában
Április 8-án a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület évi rendes közgyűlésére került sor. Az egyesület 132 tagot tart nyilván. Mindannyian Kiskunfélegyháza történelmi és kulturális hagyományainak ápolásán dolgoznak, erősítik a helyi közművelődési tevékenységet és fontosnak tartják az irodalmi-művészeti próbálkozások kezdeményezését, felkarolását.

Az egyesület a helyi Petőfi-kultusz fejlesztése érdekében szakmailag támogatja a Petőfi-emlékházat, ápolja többek között Móra Ferenc kultusza mellett Petőfi Sándor, Holló László, Kossuth Lajos, Mezősi Károly és Móra István szellemi örökségét.

A közgyűlésen sorra vették az elmúlt év eseményeit, melyek felidézése közben fény derült az egyesület sokszínűségére és minden kulturális területre kiterjedő tevékenységére. A tagok örömmel javasoltak új programokat is.

Kapus Béláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy 2015-ben nagyon sok programot bonyolítottak le. Ezek közül a teljesség igénye nélkül megemlített néhány előadást, könyvbemutatót és versmondó versenyt. Tavaly két emléktáblát avattak és megemlékezetek az évfordulós díszpolgárokról is. Többször csatlakoztak a Múzeum Baráti Köre programjaihoz, a tagok közül többen is részt vesznek a helyi értéktár munkájában.

Az egyesület elnöke azt is elmondta, hogy sok tervük van a jövőre nézve. Az irodalmi szekció teljes erővel tördelésre készíti elő a 2007-ben megjelent díszpolgárokról szóló könyv bővített kiadását. Az egyesület a rendezvények és kulturális programok mellett a jótékonyságra is figyelmet szentel. Most egy kárpátaljai iskolának gyűjtenek és juttatják el adományaikat.

Programjaik nyitottak, bárki csatlakozhat a kirándulásokhoz és részt vehet az egyesület által szervezett megemlékezéseken, előadásokon is.

V. K.





 

Kövessen minket a Facebookon is!