Helyi hírek 2016. április 11. 14:00

Együtt szavalt a gimi

Képgaléria
Együtt szavalt a gimi
A Móra Ferenc Gimnáziumban hagyomány, hogy április 11-én József Attila születésnapján, a Költészet napját közös versmondással ünneplik. Idén a diáksereglet a költő „Nem én kiáltok” és a „Milyen jó lenne nem ütni vissza” című versét mondták el közösen a sportudvaron.

Palásti Lászlóné azt is megfogalmazta, hogy miért éppen ezekre a versekre esett a választás. A „Nem én kiáltok” című költemény azt üzeni többek között, hogy lehetsz bármilyen kicsi, ha megtalálod önmagad, akkor megtalálod a világban is a helyed, és akkor nagyobb lehetsz a világ tengelyénél is .

A második közösen mondott vers - a Milyen jó lenne nem visszaütni - már békésebb hangnemű, a szelídség és a szeretet üzenetét fogalmazza meg.

Azért választottuk ezt a két verset, mert ma is fontos elveket és világképet fogalmaz meg a diákok számára – tette hozzá a tanárnő.

s. r.

 
 

Kövessen minket a Facebookon is!