Program 2016. április 13. 07:30

Simon Miklós képzőművésznek nyílik kiállítása

Simon Miklós képzőművésznek nyílik kiállítása
A városi könyvtárban kerül sor Simon Miklós szegedi születésű képzőművész kiállításának megnyitójára április 15-én, pénteken 17 órakor. A tárlatot Marton Árpád kulturális újságíró mutatja be. Közreműködik Varga Katalin, a Credo együttes tagja. A kiállítás május 14-éig látogatható.

Simon Miklós 1937-ben született Szegeden. A festőművész a ’70-es években kezdte a zománcozást, Zebegényben. A Mestertanoda Alapítvány és a Szegedi Szépmíves Céh egyik alapítója.
2004-ben Berki Viola-díjat, 2006-ban Szeged Város Alkotói díját érdemelte ki.

Képein eggyémarkoló, summázó szerkesztésmód gondolati elmélyültséggel, különös hangulatú, az ikonfestészet áhítatát idéző átszellemültséggel ötvöződik.

Ars poeticája: „ A fény számomra festői problémát jelent, mert átszövi életünket, a mindenséget. A fény: az élet, tiszta forrás, amelyhez visszamehetünk sütkérezni, megfürödni benne. Az alkotás és a fény szükséges ahhoz, hogy életünk gazdagabbá, emberségesebbé váljon.”

Tűzzománcain transzcendens és általános emberi érzéseit, gondolatait fejezi ki. A zománcművészet minden ágát műveli. Leginkább téri igényű, nagyméretű tűzzománc faliképei fejezik ki korunk és történelmünk legfontosabb összefüggéseit - írta róla a Délmagyarország című lap 1998-ban.


Fotó: Simon Miklós - Alföld című festménye






 

Kövessen minket a Facebookon is!