Egyházmegyei hittanverseny Kiskunmajsán
Legtöbben Kiskunhalas egyházi iskoláiból, a Szent József Általános Iskola és Óvoda, a Szilády Áron Református Gimnázium és a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium tanulói közül neveztek a versenyre. Érkeztek csoportok és egyéni megméretkezők Kiskunmajsáról, Csólyospálosról, Kömpöcről is. Mind Halasról, mind Majsáról indultak nem egyházi intézményekben tanuló diákok is.
Amíg a versenyzők egyik fele a feladatsoron dolgozott, addig a másik fele a házigazda iskoláról hallhatott rövid bemutatást, majd dr. Finta József helynök, plébános atya vezetésével rövid áhítaton vett részt. A verseny végén Téglás László, az intézmény igazgatója köszöntötte a diákokat, majd a dobogós helyezettek dr. Finta József atyától vehették át az okleveleket és jutalomkönyveket. Emellett minden induló emléklapot kapott.
A Hittanverseny espereskerületi fordulójából a következő diákok jutottak tovább a jánoshalmi egyházmegyei döntőre:
5-6. egyéni: Ercsi Dániel – Kiskunhalas, Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda |
|
5-6. csoport: Vígh Viktória, Börcsök Bianka, Majkuth Csenge - Kiskunhalas, Szilády Áron Református Gimnázium. |
|
7-8. egyéni: Telek Péter - Csólyospálosi Általános Iskola |
|
7-8. csoport: Lintner Aliz, Ilovai Bálint, Tóth Lujza Luca – Kiskunhalas, Szent József Katolikus Ált. Iskola és Óvoda.
Középiskola egyéni: Telek János – Csólyospálos
Középiskola csoport: Korom Zsófia, Sárvári Áron, Kiss-Pető Apor - Kiskunhalas, Szilády Áron Református Gimnázium.
Kép és szöveg: parazskozpont.hu