Együtt a mezgés diákok és tanárok
A Mezgés napokat hagyományosan a Föld napján szokták megtartani, idén azonban országos szakmai verseny házigazdája az intézmény április 19-től 22-éig, ezért néhány nappal előbbre hozták a rendezvényt. A programban ennek ellenére szerepelt a környezet rendbetétele, a környezettudatos életmód népszerűsítése.
A reggeli takarítási munkálatok után a tangazdaságba mentek a fiatalok, ahol változatos programmal töltötték idejüket. Volt itt sor- és ügyességi verseny, kötélhúzás, röplabda és foci éppúgy, mint aszfaltrajzverseny. Aki akart íjászkodhatott, kipróbálhatta erejét a traktorgumik görgetésével, vagy élesíthette elméjét a logikai versenyen. Meggyőződhettek a tanulók egészségi állapotukról is a vérnyomás- és vércukormérés során, autós szimulátor segítségével feltérképezhették vezetési készségüket, a rendőrség pedig arra hívta fel a figyelmüket, hogy a mindennapi közlekedésben hogyan kell részt venni a balesetek megelőzése érdekében. Természetesen a Mezgés napon idén sem maradhatott el a madárijesztő készítő verseny sem.
Az iskolai menza ezen a napon nem üzemelt, hiszen a pikniken minden osztály maga főzte az ebédet. A sütés-főzésnek voltak főszakácsai, segítői és szurkolói egyaránt. De az evésben mindenki egyformán vett részt, így aztán a húsok elfogytak, a bográcsok kiürültek a nap végére.
s. r.