A Sarlós Boldogasszony Főplébánia hírei
1. Ma (vasárnap) van a papi és szerzetesi hivatások világnapja. Kérik buzgó szívvel a jó Isten kegyelmi ajándékait papjainknak, szerzeteseinknek, hogy hiteles közvetítői lehessenek Krisztus Evangéliumának. Imádkozzanak azért is, hogy mindazok, akiket Isten meghív a papi szolgálatra, örömmel tudják elfogadni azt. A mai perselyadományokat a papnevelés céljaira fordítják. Nagylelkű adományaikat hálás szívvel köszönik.
2. Április 19-én, kedden és április 22-én, pénteken 9-től 11 óráig van nyitva a Karitász Jókai utca 1. szám alatti helyisége. A héten megújított készletből tartanak ruhavásárt. Szeretettel várják az érdeklődőket.
3. Április 19-én, kedden délután 3 órakor a Felső temetőben Bittmann Zsigmond
atya halálának 10. évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak, melyre hívnak mindenkit.
4. Szentatyánk, Ferenc pápa kérésére jövő vasárnap, április 24-én gyűjtést tartanak az ukrajnai rászorulók megsegítésére. A perselygyűjtés összege az Apostoli Szentszéken keresztül fog eljutni Ukrajnába. Segítségüket előre is hálásan köszönik!
Áldott vasárnapot mindannyiuknak!