Elfogadásra tanítanak a Sorsbabák
Marika kisgyermek kora óta mozgáskorlátozott. 16 hónapos korában lett áldozata a gyermekbénulásnak. Az orvosoknak köszönhetően megtanult járni. 21 műtéten esett át és 7 évesen tette meg első lépéseit. Ennyi trauma után a legtöbb ember depresszióba esne, ám Marikának még arra is jut energiája, hogy másokon segítsen. Most éppen fogyatékkal élő Sorsbabákat horgol, hogy ezzel is segítse a sérült emberek elfogadását.
– A Heine-Medin-kór, azaz a gyermekbénulás 1955-ös világjárványának estem áldozatául. 10 hónaposan már elindultam, de 16 hónaposan a betegség következtében 3 végtagi béna lettem. Az orvosoknak köszönhetően tudok járni. 7 éves koromban tettem meg az első lépéseket járógéppel és 2 támbottal. Borzalmasan nehéz viselete volt a járógépnek, feltörte a csípőmet, ami állandóan sebes volt. Végül a jobb karom teljesen rendbe jött, ám a jobb lábam bénult maradt. Mivel 1956-ban elkezdték a gyerekeket beoltani a gyermekbénulás ellen, a két öcsém nem fertőződött meg – mesélte történetét Marika, aki azt sem tagadja, hogy a betegség életre szóló nyomot hagyott nem csak a testén, de a szívében és a lelkében is.
Mint mondta, még ma is sok sértés éri. Sokat kell küzdenie azért, hogy az egészséges társadalomban élni tudjon. A 62 éves asszony szerint az egészséges emberek jelenleg is elutasítóak a mozgáskorlátozottakkal szemben. Az akadálymentesítés is gyermekcipőben jár, ugyanakkor a hivatalokban sokszor szóba sem állnak velük, bezárulnak előttük az ajtók – tette hozzá Marika, aki egyébként otthonában mindent ugyan úgy meg tud csinálni, mint egy egészséges nő. Elmondta: édesanyja kitartó támogatásának köszönhetően sikeresen elvégezte az iskoláit, de a gimnázium után már nem tudták anyagilag vállalni a taníttatását, mert speciális iskolába kellett volna járnia, ami nem volt a közelben.
– Szerencsére nagyon jó kézügyességem van, anyukám már 9 évesen kézimunkára fogott, csipkét horgoltam. Nehezen indult, de nagyon megszerettem, sőt ma már rabja vagyok a kézimunkázásnak. 5 perecet sem tudok tétlenül ülni. A hobbim lett a kenyérkereső foglalkozásom. Habár nem túl kifizetődő, mert napjainkban nem becsülik meg a kézimunkát. De amíg horgolok addig sem a betegségen járnak a gondolataim, hanem olyan dolgot csinálok, amivel másoknak is örömet szerezhetek. Gobelint, hímzéseket, csipkét, horgolt állatfigurákat, horgolt és harisnya virágokat készítek, de horgoltam már templomot és Betlehemet is. Munkáimból számos alkalommal nyílt kiállítás – mesélte büszkén Marika, aki tavaly elnyerte a Kiskunfélegyházi Mozgáskorlátozottak Egyesületének vezetője által alapított Példakép díjat is.
A civil szervezetnek egyébként 30 éve tagja és egyben alapítója is. – Nagyon örültem a kezdeményezésnek, mert már akkor is azon fáradoztam, hogy segítsek a rászorulókon. Azokon, akinek nincs elég önbizalmuk, bátorságuk belevágni valami hasznos dologba – hangsúlyozta Marika. – Ugyanakkor azt látom, hogy a mai emberek nem becsülik, meg amijük van. Nem tudják, hogy az egészség felbecsülhetetlen érték. Sokszor csak későn döbbennek rá, ha már baj van. A fiatalok még nevelhetők, ezért kezdtem el a Sorsbabák készítését. Ezek olyan horgolt állatfigurák, amelyek sérültek, fél lábúak, bénák, vakok, halláskárosultak. Az a célom, hogy ezek a babák segítsék a sérült emberek elfogadást. Ha ránéznek egy ilyen babára, akkor gondolkodjanak el azon, hogy milyen nehéz lehet így élni. Úgy gondolom, hogy ezeknek a Sorsbabáknak ott lenne a helyük az óvodákban, az iskoláknak, a kórházakban, az orvosi rendelőkben, és a hivatalokban. Abban bízom, hogy a babáim révén egyszer eljutunk oda, hogy kevesebb ajtó lesz zárva előttünk. Ezek babák egyébként vidámak, mert attól, hogy sérültek az életük még szép. Mert csak rajtunk múlik, hogy széppé tegyük az életünket – vélekedett Kiss Lászlóné Marika, akinek nyugdíjasként is az a legfőbb vágya, hogy egyszer táncolhasson.
– A fél karomat is odaadnám két egészséges lábért. Hogy legalább egyszer kipróbálhassam, milyen táncolni. Csak egyszer!
Negyvenkét éve boldog házasságban
Kisgyerekként sokat bántottak a lábaim miatt, de később udvarlóim is akadtak. A férjemmel 42 éve élünk boldog házasságban, két lányunk született, akik öt unokával ajándékoztak meg bennünket. Fiatal lányként mindig figyeltem arra, hogy olyan ruhát varrjak magamnak, amilyen nincs a többieknek. Hogy ha már más vagyok, akkor legyek sokkal másabb, sokkal szebb.
http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kultura/elfogadasra-tanitanak-a-sorsbabak-660426
