Helyi hírek 2016. április 24. 16:10

Amikor először gyullad fel a lámpa - videóval

Képgaléria
Az ovis Tóth Barbi esténként megnézi Traktor Tom legújabb kalandjait, nagymamája hűtőszekrényre gyűjt, édesanyja pedig már nem kézzel, hanem mosógéppel mossa a ruhákat. Az elmúlt hetekben velük együtt összesen hét Félegyháza környéki tanya lakóinak változott meg gyökeresen az élete azzal, hogy számukra is elérhető lett az elektromos áram. Nem kell többé a pislákoló gyertyafény mellett bogarászni a keresztrejtvény betűit, nem fogy ki a benzin az aggregátorból a film legizgalmasabb pillanataiban, nincs több megromlott étel, kézzel súrolt és kicsavart, soha meg nem száradó ruha! Van viszont remény, és egy rég nem látott vendég: a szebb jövőbe vetett hit is visszaköltözött a sötétséghez szokott falak közé.

Csányi József polgármestert és Vakulya Lászlót, a mezőőri szolgálat vezetőjét kísértük el körútjukra, amikor a tanyavillamosítási programban résztvevő családokat látogatták meg, hogy begyűjtsék az első tapasztalatokat. Nem ez volt az első alkalom, hogy a polgármester az érintetteknél járt, megkülönböztetett figyelemmel kísérte végig a projekt minden szakaszát.

Csányi József elmondta: a félegyházi önkormányzat a Nemzeti Tanyafejlesztési Program keretében még 2015-ben nyert lehetőséget hét áram nélküli, külterületi tanya mobil üzemű napelemes rendszerrel történő villamosítására, összesen 55 millió forint értékben. A projekt részeként kihelyezték a mobil napelemeket, az ingatlanokba pedig világítótestek és dugaljak kerültek, lehetővé téve az elektromos háztartási gépek üzemeltetését.

– A 12 napelem időjárásálló alumínium tartószerkezetre van elhelyezve, és villámvédelemmel is ellátták. A teljesen környezetbarát és egészségre ártalmatlan zselés akkumulátorokat a házon belül helyezték el, meghibásodás esetére ezekből egy-egy tartalékkészlet is rendelkezésre áll. Amikor az épületben villamos áram fogyasztás van, a megtermelt energia közvetlenül a fogyasztást elégíti ki. Más esetben az akkumulátorokba kerül, és áramelosztó biztosítja a folyamatos töltöttséget. A villamos áramot az épületek minden helyiségébe bevezettük, energiatakarékos ledlámpák világítanak, és az igények figyelembevételével építettük ki a dugaljakat. A kivitelezés során ügyeltünk az épületek állagának védelmére és az esztétikumra is. Mindez az érintett tanyák lakóinak, a Kunvill Kft. csapatának, a mezőőri szolgálat és az önkormányzat munkatársainak szoros együttműködésével történt – magyarázta a polgármester.

Pajkos Lászlóné 1981 óta él a tanyáján villany nélkül. Amikor néhány napja először gyulladt fény az aprócska konyhában, Magdika életében új fejezet kezdődött. Készséggel mutatja a világítótesteket, a dugaljakat, az akkumulátort, a tévét… Meséli: eddig gyertyafény mellett töltötte az estéket, keresztrejtvényt fejtett, olvasott. Mostantól ugyanezt világítás mellett teheti, és ha a kedve úgy tartja, akár televíziót is nézhet. A legnagyobb örömöt mégis a mosógép jelenti számára. Közmunkásként dolgozik, nem volt könnyű kézzel tisztántartani a ruhákat.

Szabóné Katika lányával, fiával, és unokájával, az óvodáskorú Barbarával él a külterületi szerény ingatlanban. Érkezésünkkor a kicsi lány és nagymamája félbehagyták a kártyapartit, s örömmel osztották meg velünk a szinte felfoghatatlan változást, amit a villamos áram hozott a mindennapjaikba.

Katika büszkén vezet bennünket a keverőtárcsás mosógéphez és a centrifugához. Meséli: most hűtőszekrényre gyűjt. Így nyugdíj után Barbit is kényeztetheti majd némi ínyencséggel, nem kell attól tartani, hogy megromlik az étel. A kislány előbb megmutatja kedvenc fekete csibéjét – amelynek társaival együtt egyelőre a konyhaasztal alatt van az elkerített otthona – majd  elárulja, hogy számára az a legjobb a villanyban, hogy megnézheti a tévében Traktor Tomot.

Gál Mihály élettársával és lányával hármasban él a tanyán, amely születése óta az otthona. Sokáig egyáltalán nem volt áram, az utóbbi öt évben a legfontosabb elektromos készülékeket aggregátor segítségével használták. Azzal viszont csínján kellett bánni, hiszen heti 3-4 ezer forintba is belekerült a benzin. Mostantól viszont kedvükre nézhetik a televíziót, működtethetik a mosógépet, centrifugát Gál Mihályék. A házigazda elárulja: szeretnének fürdőszobát kialakítani, szivattyút venni, de a beszerzési lista első helyén a hűtőszekrény áll, hogy az élelmet tárolni tudják.

Gulyás Máriáékhoz egy hete kötötték be az áramot. A fiatalasszony szerint gördülékenyen mentek a munkálatok, ők pedig máris hozzáláttak a legfontosabb felújítási feladatok elvégzéséhez. Két kicsi gyerekkel élnek az erdő melletti idilli környezetben, és mostantól semmiben sem kell hiányt szenvedniük: használhatják a mosógépet és a centrifugát, készül a hidrofor-akna, működnek a lámpák, a televízió, a DVD-lejátszó, és a számítógép sem hiányzik.

A tanyák felmérésében és kiválasztásában a tanyagondnokok mellett a mezőőri szolgálat munkatársai voltak az önkormányzat segítségére. Vakulya László, a szolgálat vezetője is leplezetlen örömmel beszél arról a változásról, ami a villamosítással együtt költözött az érintett családok otthonába. A szakember szerint még három-négy tanya van Félegyháza külterületén, amely megfelel a program kritériumainak, és életvitelszerűen laknak benne. Amennyiben lesz még lehetőség ilyen támogatásra, ezeket az ingatlanokat is be szeretnék vonni a programba.

Tóth Timea




 

Kövessen minket a Facebookon is!