Körkérdés: Mit újítana fel lakásában, házában?
Szűcs Jánosné (76)
A lakásom nemrég épült, modernizációra nincs szükségem. Belülről én nem korszerűsítek, ha kívülről szükséges, akkor azt a társasház a lakókkal közösen intézi.
Fehér Istvánné (73)
A Móra téren lakok egy régi polgári házrészben, aminek a külső homlokzata védett. Így felújítást csak meghatározott szabályok figyelembevételével tervezhetek. Nem változtathatok az épület külsején, ha kicserélném az ablakokat, akkor sem térhetnék el az eredeti méretétől, stílustól. Hatan lakunk az udvarban, az utcafronton négyen, így egy külső festéshez is mindenki hozzájárulása szükséges. Belülről festést tervezek, és jó lenne a fűtésszámla szempontjából álmennyezettel csökkenteni a több mint 4 méteres belmagasságot is. Amikor ide költöztem megoldottam a fűtéskorszerűsítést és burkolatokat cseréltem a konyhában, közlekedőben. Tudnék még mit javítani, hiszen például a tetőszerkezet régi, de egyelőre erre nincs lehetőség. Ha beázás van, a lakókkal közösen megcsináltatjuk. A felújítás sokba kerül, megfontolom, hogy mire ruházok be. Kis lépésekben, apránként szépítek. A lakóközösség idősekből áll, forrásunk kevés egy nagyobb beruházáshoz.
Tóth Imréné (84)
Új építésű társasházban lakom, de korábban családi házban éltem. Ott tavasszal járdát építtettem, tapétáztattam... Felsorolni is nehéz, hogy mire lehet ilyenkor költeni az épület állapotától, szerkezetétől függően. Az unokám nemrég tetőt cseréltetett a kétszintes társasházban, őszre a garázs felújítását tervezi. Sokan követik a divatot és újracsempézik a fürdőszobát, modernizálnak. A mi társasházunkban 2018-ig le kell cserélni a kazánokat. A fűtéskorszerűsítés még várat magára.
G. Z.