Hirdetés
Kultúra 2014. április 29. 11:36

Morell Mihály-emléktáblát avattak a gimnáziumban

Képgaléria
Morell Mihály-emléktáblát avattak a gimnáziumban
Rendhagyó kiállításmegnyitót rendeztek a Móra Ferenc Gimnázium végzős, képzőművész diákjai április 28-án. A tárlatmegnyitón a kiváló filmesre, képzőművészre, Morell Mihályra emlékeztek. A tárlatmegnyitón emléktáblát avattak az iskola volt diákja, tanára tiszteletére. Az emléktáblát Morell Mihály unokája Dr. Frőlich Rita leplezte le

 

 

Morell Mihály elsősorban a filmes szakma vallhatja magáénak, hiszen mint filmvágó egyrészt nemzedékeket tanított nem középiskolás fokon, másrészt a magyar filmművészet legkiválóbb alkotásainál bábáskodott. Ez a feladat, ez az életmű is kitölthet egy teljes emberi életet. Ő azonban szobrászatával, a modern szobrászatban elfoglalt helyével egy másik területen is a legjobbak közé tudott emelkedni. Állandó kamarakiállításával a félegyházi emberek és a városba látogatók is, találkozhatnak a Kiskun Múzeumban. Azonban ezen az állandó tárlaton festményeket is láthatunk, és bizony nem mehetünk el szó nélkül Morell Mihály képzőművészeti tevékenysége mellett sem. Festészete egyedi és különleges volt. Kozmikus festészetnek nevezte piktúráját. Szürrealisztikus, misztikumot hordozó képein a világegyetem kataklizmáinak megörökítésére vállalkozott. Festészete akár külön fejezet is lehetne a mai kortárs magyar festészetben. Briliáns rajztudására pedig akkor csodálkozhattunk rá igazán, amikor szobrászati kiállításain szerepeltek rajzai. Utolsó éveiben a Vigadóban, az Újpest Galériában és a Stefániában voltak jelentősebb bemutatói, de a városunkban is többször volt tárlata grafikáiból.

Szobrászatáról azt mondják, jórészt expresszív, kubisztikus formavilágú, mély lelki tartalmakat hordozó. Portréi, melyet filmes társairól készített, realisztikusak, de roppant szuggesztív erejűek.

Sokszor beszélt arról hogy, legtöbb szobrát- bár kis méretben készültek- igazából a természetbe, köztérre, nagy méretben álmodta. Nagyon vágyott rá, hogy legyen egy igazi köztéri alkotása. A Sors kegyes volt hozzá, tisztelői, tanítványai, barátai segítségével még láthatta annak az alkotásnak a látványtervét, amely ma egykori iskolájának előkertjében került felavatásra tavaly augusztus 20-án. Ez pedig az Égi vándor, amely egyetemes mondanivalójával méltón állít emléket egykori iskolája tanárainak, nevelőinek.

Morell Mihálynak megadatott egy hosszú élet, melynek kis szeletkéje-, de talán az egyik legfontosabb- éppen ide Kiskunfélegyházához kötődött. A Monarchia bomlása után városunkban telepedett le a család, ifjúsága legszebb évei is itt teltek. Morell Mihály a kiskunfélegyházi Szent László Gimnáziumnak volt a diákja és rövid ideig a rajztanára is. Annak az osztálynak a tagja, amely társaság talán a 200 éves intézmény legkvalifikáltabb, legnagyszerűbb osztálya volt, hiszen osztálytársa volt Szántó Piroska és a Sopronban szobrot kapott Földi Lőrinc is. Tablója a gimnázium első emeletének folyosóján található, ahonnan egy fess fiatalember tekint bizakodóan a jövőbe, s mi már tudjuk szép jövő várt rá minden küzdelmével, harcával egyetemben. Örökre beírta magát a magyar művészet aranykönyvébe.

Az egykori alma matere eddig három kiemelkedő művészt adott Magyarországnak, illetve az európai kultúrának. Holló László és Szántó Piroska emlékét az első emeleten őrzi emléktáblájuk, és egy-egy alkotásuk. Most teljessé vált az emlékfal hiszen csatlakozott hozzájuk Morell Mihály emlékét hordozó tábla, melyet Bozóki István kőfaragó, szobrászművész és Szabó Ildikó művésztanár készített, és amelyet a Magyar Művészeti Akadémia támogatott. Az a magyar művészeket tömörítő szervezet, melynek Miska bácsi is tagja volt, elnöke Dr. Fekete György, akinek levelét az avatáson Pécsi Györgyi a Magyar Művészeti Akadémia főosztályvezetője olvasta fel.

Az emléktáblát Morell Mihály unokája Dr. Frőlich Rita leplezte le, majd Pécsi Györgyi, illetve Dr. Falusi Márton az MMA tagozati titkára helyezett el koszorút. Az emléktáblánál tisztelegtek a gimnázium és a Kiskun Múzeum képviselői is.

R.F.

Kövessen minket a Facebookon is!