Épül a parkoló a Szent Imre herceg utcában
Az építkezésen, az április 21-ei szemlén Balla László, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy egyik fontos feladatának tartja, hogy körzetében enyhüljenek a parkolási gondok. Idén sikerült a Bajcsy utcán és a Szalay Gyula utcában is kialakítani új parkolóhelyeket, és hamarosan a Szent Imre herceg utca elején is kulturált környezetben (csökkentve a balesetveszélyt) parkolhatnak az autók.
Balla László alpolgármesterként hozzátette, hogy városszerte törekednek arra, hogy minél több parkoló épüljön. Ami már bizonyos, hogy a nyár folyamán a Petőfi Sándor utcában és a Béke téren újabb 15 parkolót alakítanak ki.
A Szent Imre herceg utcai építkezést a Kossuth szakképző iskola diákjai végzik, természetesen megfelelő szakmai irányítással. Ez az önkormányzatnak olcsóbb megoldás, hiszen minőségében kifogástalan, és sokkal kevesebbe kerül. De az iskola is szívesen vállalkozik ilyen feladatok elvégzésre, mivel ilyenkor a gyerekek számára is életszerű gyakorlatot tudnak biztosítani. Az alapfogásokat a burkolók megtanulják a tanműhelyben. Itt azonban nemcsak a térkő burkolatot rakják le, hanem a teljes szerkezet kialakítását látják, gyakorolhatják. Szemmel láthatóan büszkék is az elvégzett munkájukra – mondta el Csabai Csaba igazgatóhelyettes.
s. r.