Helyi hírek 2016. április 22. 08:45

Rendőrök ünnepe

Képgaléria
Rendőrök ünnepe
Április 24-ét, Szent György napját 1992 óta a Rendőrség Napjaként ünnepeljük Magyarországon. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság április 21-én, csütörtökön rendezte meg Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényházban a rendőrnapi állománygyűlést. Az ünnepségen több mint 130-an vehettek át elismerést és jutalmat. Ők azok – amint a köszöntőben is elhangzott – akik a rendőrség patrónusához méltó, kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak.

Az eseményen jelen voltak a rendőrséggel együttműködő állami, önkormányzati, egyházi, társadalmi és gazdasági szervek, továbbá a civil, érdekvédelmi és nyugdíjas szervezetek vezetői, képviselői. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság személyi állományából 2015-ben Kiskunfélegyháza város közrend és közbiztonsága érdekében kifejtett kimagasló munkája elismeréseként Kiskunfélegyháza önkormányzata elismerésben részesítette a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozóját, Locskai-Hevér Tibor Szilveszter r. főtörzsőrmestert, a Rendészeti Osztály járőrét, Tóth Máté c. r. törzsőrmestert és Sándor Ferenc r. főhadnagyot, a Rendészeti Osztály csoportvezetőjét. Az elismeréseket Csányi József polgármester adta át.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője tárgyjutalomban részesítette továbbá Borsi Sándor r. főtörzsőrmestert, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály, Körzeti Megbízotti Alosztályának körzeti megbízottját,

Az „ÉV TEVÉKENYSÉG-IRÁNYÍTÓJA” a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály szolgálatirányító parancsnoka, Orosz Norbert r. törzszászlós lett.

Petőfiszállás önkormányzata elismerésben részesítette a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért Nagy Péter Árpád c.r. főtörzszászlóst, és Magyar Tibor r. főtörzsőrmestert, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjait.

Pálmonostora önkormányzata elismerésben részesítette a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért Bába Csaba János c.r. főtörzszászlóst, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság körzeti megbízottját.

Gátér önkormányzata elismerésben részesítette a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért Hideg Sándor c.r. zászlóst, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság körzeti megbízottját.

Bugacpusztaháza önkormányzata elismerésben részesítette a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért Káli Richárd c.r. törzszászlóst, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság körzeti megbízottját.

Bugac önkormányzata elismerésben részesítette a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért Gilicze István c.r. törzszászlóst, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság körzeti megbízottját.

T. T.




 

Kövessen minket a Facebookon is!