Sport 2016. április 23. 19:10

Döntetlen a városi derbin

Képgaléria
Döntetlen a városi derbin
Izgalmas, helyenként látványos mérkőzésen 1-1-es döntetlen született a Kiskunfélegyházi HTK II. és a Kiskunfélegyházi Vasutas összecsapásán. Némi meglepetésre az esélytelenebb Vasutas szerzett vezetést, de előnyét nem tudta megtartani. A KHTK II. emberhátrányban egyenlített, a találkozót 9 fővel fejezte be.

Egy városi derbi sohasem kiszámítható, ezt a két csapat találkozója is bizonyította. A Kiskunfélegyházi HTK lényegesebben jobban szerepelt eddig mint a Vasutas, az ötödik pozícióból várhatta az összecsapást, a „vendégek” velük szemben az alsóházban tanyáztak.

Gólt mégis a Vasutas szerzett, Abonyi Péter a 21. percben volt eredményes (0-1).

A KHTK II. csupán helyzetekig jutott, a játékosok ezúttal hadilábon álltak a befejezésekkel. Helyzetük az 59. percben tovább nehezedett, Vidéki Ferenc reklamálásért kapott piros lapot. A 10 emberre fogyatkozó KHTK II. ezt követően átvette az irányítást, egyre nagyobb nyomást helyezett a Vasutasra.

A 62. percben Vojtovics Ákos révén büntetőből kiegyenlített, így újra nyílttá vált a találkozó. (1-1)

A fölényben játszó KHTK II. több ziccert kialakított, de a Vasutas kapusa mindent hárított. A hősies védekezés végül egy pontot eredményezett a Vasutasnak, taktikus játékkal okosan őrizték a döntetlent. Sőt a hosszabbításban gólhelyzetig is eljutottak, de Lénárt Máté felvágta Abonyi Pétert, ami után ő is elhagyta a pályát.

 

A fordulatos mérkőzésen mindkét együttes nyerhetett volna, de végül egyik sem örülhetett.

 

Értékelések:

Nádasdi Péter (vezetőedző, Kiskunfélegyházi HTK II.):

Adtunk az ellenfélnek egy félidőnyi előnyt, pontokat veszítettünk, céljainktól távolabb kerültünk. A városi derbi mindig rangadó, teljesen mindegy hogy szerepelnek a csapatok, rosszul jöttünk ki a mérkőzésből. A kiállítás lendületet adott, emberhátrányban jól futballoztunk, de ez kevésnek bizonyult a győzelemhez.

 

Dudás György (vezetőedző, Kiskunfélegyházi Vasutas SK):

Megérdemelten szereztünk pontot és a győzelemre is esélyünk nyílt. Kaptunk egy szerencsétlen 11-es gólt, amivel elúszott a 3 pont. A városi rangadó presztízs meccs, ilyenkor bármi megtörténhet. A Vasutasnak lendületet adhat a mérkőzés, most találkozunk verhető ellenfelekkel. Remélem feljebb zárkózunk.

 

Bács-Kiskun Megyei II. Észak 24. ford. 04.23.

Kiskunfélegyházi HTK II. - Kiskunfélegyházi Vasutas SK (0-1) 1-1

Gólszerzők: 62. p. Vojtovics Ákos ill. 21. p. Abonyi Péter

Piros lapok: 59. p. Vidéki Ferenc (KHTK II.), 92. p. Lénárt Máté (KHTK II.)

 

 

G. Z. 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!