Sport 2016. április 27. 19:15

Gálázott a kézilabdacsapat - videóval

Képgaléria
Nem kegyelmeztek hazai pályán a Kiskunfélegyházi HTK férfi kézilabdázói, kiütéses 42-23-as győzelmet értek el a Hajdúszoboszlói KSKE ellen az NB II dél-keleti csoportjának 19. fordulójában. A mérkőzést már az első félidőben eldöntötték, jelentős előnyre szert téve végig utalták a játékot. A KHTK továbbra is egy pontnyi hátrányból követi a listavezető Kunszentmártont, a hátralévő két forduló még sok izgalmat tartogat.

A mérkőzése elején alaposan bekezdtek a félegyháziak, gyorsan tudtára adták a Hajdúszoboszlónak, hogy nem sok babér terem számukra a mai napon. A jó kezdés eredményességben is megmutatkozott, a KHTK hamar tetemes előnyre tett szert és a szünetig eldöntötte a kettő pont sorsát (24-10).

A fordulás után sem hagyott alább a lendület, a félegyházi cseresor is hozzátett a játékhoz. Ekkor csupán a különbség mértéke volt kérdéses, a hazai szurkolók jó hangulatot teremtve gálamérkőzést láthattak. A KHTK ezúttal is 40 gól felett zárva szerezte meg a győzelmet. (42-23)

A bajnokság nyílt maradt, az első helyezett Kunszentmárton Békéscsabán nyert, a második helyezett félegyháziak egy pontnyi hátránnyal követik riválisukat.

Az utolsó két forduló során a KHTK a Makót fogadja május 8-án, majd a záró fordulóban Kunszentmártonra látogat május 15-én. Várhatóan ott dől el a bajnoki cím sorsa.

 

Értékelések:

Zsadányi Sándor (játékos, Kiskunfélegyházi HTK):

Könnyedén sikerült győzni, a lerohanásaink működtek, fizikálisan jobbak voltunk. Hazai pályán könnyebben megy, a szurkolók is sokat segítettek. Minden pont fontos a bajnokság szempontjából, azért dolgozunk, hogy megnyerjük a címet.

 

Miksi István (vezetőedző, Kiskunfélegyházi HTK):

Nem becsültük le ellenfelünket, gyakorlásra használtuk a mérkőzést. Két találkozónk van hátra a Makós és a Kunszentmárton ellen, megmaradt az esély a bajnoki címre. Forgattam a csapatot, mindenki lehetőséget kapott.

 

NB II férfi felnőtt Dél-kelet 19. ford. 04. 24.

Kiskunfélegyházi HTK - Hajdúszoboszlói KSKE (24-10) 42-23


A teljes felvétel itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=4caG3kek5Ck

 

TABELLA

hely

 

 

 

csapat

 

M

 

 

GY

 

 

D

 

 

V

 

 

LG

 

 

KG

 

 

GK

 

 

PONT

 

1.

 

 

 

UniTurn Kunszentmárton KS

 

20

 

 

19

 

 

0

 

 

1

 

 

662

 

 

519

 

 

143

 

 

38

 

2.

 

 

 

Kiskunfélegyházi HTK

 

20

 

 

18

 

 

1

 

 

1

 

 

679

 

 

505

 

 

174

 

 

37

 

3.

 

 

 

Mezőtúri AFC

 

20

 

 

14

 

 

2

 

 

4

 

 

620

 

 

540

 

 

80

 

 

30

 

4.

 

 

 

Köröstarcsai KSK

 

19

 

 

11

 

 

1

 

 

7

 

 

498

 

 

484

 

 

14

 

 

23

 

5.

 

 

 

Újkígyósi KC

 

20

 

 

10

 

 

1

 

 

9

 

 

541

 

 

573

 

 

-32

 

 

21

 

6.

 

 

 

Makói KC

 

20

 

 

8

 

 

3

 

 

9

 

 

600

 

 

534

 

 

66

 

 

19

 

7.

 

 

 

XVI.kerületi KMSE

 

20

 

 

8

 

 

1

 

 

11

 

 

574

 

 

601

 

 

-27

 

 

17

 

8.

 

 

 

Kiskunhalas UKSC

 

19

 

 

6

 

 

4

 

 

9

 

 

496

 

 

508

 

 

-12

 

 

16

 

9.

 

 

 

Kiskőrösi KS Kft

 

20

 

 

6

 

 

3

 

 

11

 

 

507

 

 

526

 

 

-19

 

 

15

 

10.

 

 

 

Békéscsabai BDSK

 

20

 

 

5

 

 

0

 

 

15

 

 

525

 

 

619

 

 

-94

 

 

10

 

11.

 

 

 

Hajdúszoboszlói KSKE

 

19

 

 

2

 

 

3

 

 

14

 

 

487

 

 

598

 

 

-111

 

 

7

 

12.

 

 

 

Karcag SE

 

19

 

 

1

 

 

1

 

 

17

 

 

512

 

 

694

 

 

-182

 

 

3
 

 

G. Z. 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!