Ministránstalálkozó Baján
A programon tíz településről (Kecskemét, Bugac, Bócsa, Jánoshalma, Kunfehértó, Mélykút, Gara, Vaskút, Baja, Szeremle) ötvenkét ministráns jött el, hogy találkozzanak. Az eseményt szebbé tette, hogy a hitoktatók és nagy ministránsok mellet kilenc pap is jelen volt, így a találkozón összesen hetvennégyen vettek részt, kicsik és nagyok.
A nap programját közös áhítat indította, majd egy rövid előadáson vették részt a jelenlévők, melyet Retkes Zsolt atya, a fogadó intézet lelkivezetője, az egyházmegye ministráns referense tartott „Irgalmas ministráns” címmel. Ezt követően egy kis agapé mellett gyűjtöttek erőt a gyerekek és fiatalok, hogy a sportjellegű vetélkedőn bírják a küzdelmet. Az akadályverseny hat állomásból állt, ahol a ministránsok ügyességüket, szellemi, lelki tudásukat tehették próbára. Közös ebéddel, eredményhirdetéssel, valamint kötetlen játékkal, focival ütötték el az időt a résztvevők a hazautazásig. Jó volt látni a gyerekek és fiatalok örömét: „Jó nekünk itt lennünk”.
Retkes Zsolt atya
KKFM ministráns referens