Kultúra 2016. május 1. 09:30

Titkok a levéltárból - Haubner Károly kottái a levéltárban

Titkok a levéltárból - Haubner Károly kottái a levéltárban
A levéltár a kézzel vagy géppel írt iratokon kívül különleges dokumentumokat is őriz, például kottákat. Ezek közül a legjelentősebbek Haubner Károly nevéhez fűződnek.

Haubner Károly 1863. január 29-én született Bihar vármegyében. Korán megözvegyült édesanyja intézeti nevelésbe adta gyermekeit, így került fia a nagyváradi piaristákhoz, ahol okleveles kántorképesítést nyert. Haubner 1884 áprilisában érkezett Félegyházára, ahol segédkántori állást vállalt. Később a város tisztviselője lett, majd bankpénztárosként dolgozott. Elhidegült, megromlott házassága helyett a zenében, költészetben, a közéleti szereplésben, kulturális események szervezésében találta meg önkifejezésének legjobb módját. Főállása mellett 23 évig tanított zenét a helyi polgári lányiskolában.

Az oktatás mellett dalszerzőként, karvezetőként is működött. A népies műdalok elismert szerzőjeként műveinek szövegét is sokszor maga írta. A közművelődés területén szintén aktívan tevékenykedett, nevéhez fűződik több helyi daloskör megszervezése és színvonalas működtetése; valamint részt vett az iparos ifjak műkedvelői előadásain bemutatott népszínművek, operettek betanításában, színre vitelében. 1916-ban összegyűjtötte a Félegyháza és környéke népének ajkán élő népdalokat és nótákat. Haubner Károly 1931-ben hunyt el, sírja a félegyházi Alsótemetőben található. Árok utcai lakóházának falán 1933-ban emléktáblát helyeztek el, 1937 óta pedig az utca Haubner Károly nevét viseli. Érdemei elismeréseként 2009-ben a város díszpolgári címmel tüntette ki.

A levéltárban megtalálható Haubner Károly arcképe, gyászjelentése, illetve több, kézzel írt dala és költeménye, valamint néhány nyomtatásban is megjelent műve, például: „Vadrózsák – hat eredeti magyar nóta”, „A röpke percnek minden virága...”, „Kunsági nóták”. A nyomtatott kották díszes külső borítója igen látványos, de gyönyörű a szépen kivitelezett, különböző személyek által kézzel illusztrált daloskönyv-töredéke is.   

Ónodi Márta




 

Kövessen minket a Facebookon is!