Helyi hírek 2016. május 5. 16:00

Emut vágnak a mezgések

Képgaléria
Emut vágnak a mezgések
Az emu a világ második legnagyobb madara. Tenyésztését Magyarországon nemrégiben kezdték meg. Vágására, feldolgozására azonban még kevesen készültek fel. A Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakiskola tanvágója azonban felvállalta a feladatot annak érdekében, hogy tanulóinak minél szélesebb körű felkészülést biztosítson.

Az 50-60 kilogramos madarak vágása, feldolgozása nagyon nagy figyelmet és szakértelmet követel. Az emunak ugyanis a húsán kívül a tollazatát, bőrét is értékesítik. A zsírját is nagy gonddal kell lefejteni, mert az egyik legértékesebb, ebből adódóan a legdrágább kozmetikai alapanyagok egyike.

A mezgé húsipari tanulói oktatóik segítségével megbirkóztak az új feladattal, és számíthatnak arra, hogy újabb megrendeléseket kapnak a tenyésztőktől. Rózsa Pál igazgató elmondta, tárgyalások folynak arról, hogy a feldolgozásban is nagyobb részt vállalnak, és az iskola mintaboltjában is árusítanak emu húst, illetve abból készült termékeket.

Valószínű, hogy kevesen vannak azok, akik kóstolták már a nagy testű madár húsát. Aki viszont kipróbálta, azt mondta, nagyon finom. Vadas jellegű, a belőle készült pörkölt egy finom vaddisznópörkölttel egyenértékű.

s. r.




 

Kövessen minket a Facebookon is!