Sport 2016. május 9. 20:40

Értékes tapasztalatokat gyűjtöttek a helyi fiatalok

Képgaléria
Értékes tapasztalatokat gyűjtöttek a helyi fiatalok
Szakmai előadással tarkítva nyolc csapat részvételével tartották meg a Bács-Kiskun megyei Reménységek Kosárlabda Tornáját a Kész Aréna Városi Sportcsarnokban május 8-án. A korosztályos versenyen a 2003-as és a 2005-ös születésű fiúk csaptak össze. A Bács-Kiskun megyei válogatott mellett a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia, a szabadkai Spartak Subotica, valamint a Baja játékosai ragadtak labdát. Mindkét megyei válogatottat félegyházi edzők (FTSI) irányították. A 2005-ös korosztályt Fekete-Seres Ildikó és Sértő Róbert (Kunszentmiklós) vezette öt helyi játékossal kiegészítve (Huszka Boldizsár, Szűcs Bence, Kelemen Áron, Kovács Bálint, Varga Márk). Velük a bronzmérkőzést megnyerve harmadik helyen zárt a megyei csapat. A 2003-as születésű megyei válogatottat Simon Zoltán és Király Henrik (Kecskeméti KA) irányította, az együttesben két félegyházival (Szűcs Tibor és Szeri Gábor). Simon Zoltán tanítványai az elődöntőben győztek, a fináléban maradtak alul a szabadkai csapattal szemben. A 2005-ös korosztálynál a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia nyert megelőzve a szabadkaiakat.

Végeredmény:

2005-ös korosztály:

1. Kecskeméti Kosárlabda Akadémia

2. Spartak Subotica ( Szabadka)

3. Bács-Kiskun megyei válogatott

4. Bajai MNÁNK

 

2003-as korosztály:

1. Spartak Subotica ( Szabadka)

2. Bács-Kiskun megyei válogatott

3. Kecskeméti Kosárlabda Akadémia

4. Bajai Bácska FKE

 

 

 

Információ: Simon Zoltán

 

G. Z.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!