Kultúra 2016. május 12. 16:50

Bach és a Gyűrűk ura egy koncerten - videóval

Képgaléria
Lemezbemutató koncertet adott a Szegedi Harsonaegyüttes a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskolában. A nyolc harsonaművész páratlan élményt nyújtott a saját hangszerelésű zenedarabok élőzenei előadásával.

A Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola tavaly megrendezett mélyrézfúvós versenyén zsűritagként közreműködő Dr. Gyivicsán György május 9-én zenekarával mutatkozott be a félegyházi közönségnek. A Szegedi Harsonaegyüttes művészeti vezetője tíz éve tanít zeneművészeti karon, ahol növendékeivel kezdettől foglalkoznak kamarazenéléssel. A nyolc tagú együttest a művész a legjobb növendékeiből állította össze, akik egyénileg is komoly eredményeket értek el, Berlinben, Jénában, Budapesten foglalkoztatott zenészek, közülük néhányan jelenleg is Zeneakadémiára járnak.

Tavaly készült el első lemezük, bemutató turnéjuk egyik állomásának a félegyházi Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont. A párját ritkító formáció szimfónia-átiratokat, barokk zeneszerzők orgonára írt darabjait, de jazz és pop darabokat egyaránt játszik – mondta el lapunknak Kis-Fekete Vilmos, a Művészeti Iskola intézményegység vezetője.

Az általuk előadott zeneszámok egyedisége az, hogy - mivel nyolc harsonára kevés mű íródott, átiratok pedig kis számban állnak rendelkezésre, - saját hangszereléssel írt műveket játszanak. Az átiratok elkészítését Simon Áron vállalta, aki szintén Gyivicsány György egykori tanítványa. A megjelent lemezükön, és a koncerten elhangzó darabok kifejezetten az együttes számára hangszerelt számok, ezek más előadásban nem hallhatók – tudtuk meg Gyivicsány Györgytől, a zenekar művészeti vezetőjétől.

A Szegedi Harsonaegyüttes előadásában felhangzó művek az előadók profizmusáról árulkodtak, a kotta nélkül játszott komolyzenei darabokon keresztül valóban feltöltődhetett a közönség, a Gyűrűk ura filmzene részlet, vagy az Adele és Queen számok pedig valódi felüdülést jelentettek. A koncert pikantériáját a konferáló humoros személyisége adta meg, a hangszerelést is író Simon Áron szellemes összekötő szövegei kellemes kikapcsolódást nyújtottak a közönségnek.

K.G.

Fotó: Kiss Gabriella




 

Kövessen minket a Facebookon is!