Kék hírek 2016. május 13. 15:50 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Meghiúsult a pásztoróra

Meghiúsult a pásztoróra
Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen nő tavaly május 5-én az esti órákban Kiskunfélegyházán, a Szentesi úton megismerkedett egy 63 éves férfival, majd két liter sör megvásárlása után a feljelentő lakására mentek azzal a céllal, hogy ott szexuális kapcsolatot létesítenek. A házban a nő egy pohár sört adott a sértettnek - feltehetőleg abba altatót kevert - amitől a férfi nem sokkal később elaludt. A sértett 2015. május 7-én 4 órakor ébredt fel, de az ismeretlen partner ekkor már nem volt a helyszínen. A lakásból mobiltelefon, beltériegység, TV antenna, mini televízió és egy kerékpár, valamint készpénz tűnt el.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható P. Mihálynét. Az 52 éves helyi nő ellen kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatott eljárást.

A nyomozást a napokban befejezték a rendőrök és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek küldték meg.




 

Kövessen minket a Facebookon is!