Madárkertet avattak a Kossuthvárosi Óvodában
A madárkert avatásán Timafalvi Lászlóné intézményvezető és Meizl Ferenc, a Madárbarát Klub vezetője köszöntötte rövid tájékoztatóval a gyerekeket és szüleiket. Dr. Kiss Ákos Csaba, a körzet önkormányzati képviselője pedig játékadománnyal lepte meg a lelkes madárbarát közösséget.
Timafalvi Lászlóné elmondta, hogy a madárbarát óvoda nevelési programjának köszönhetően az apróságok ismerik a madarakat. Tudják a felépítésüket, költési, viselkedi szokásaikat. Tisztában vannak azzal is, hogy melyek a költöző madarak, az itt telelőkről pedig igyekeznek gondoskodni. A gyerekek legkedvesebb madárkája a cinege, a most átadott madárkert ezért is kapta a „PICINKERT” nevet.
A PICINKERT létrehozását segítette a Magyar Madártani Egyesület, Meizl Ferenc ny. iskolaigazgató, a Kiskunfélegyházi MME helyi szervezetének vezetője, KEFAG-ZRT Bugac, a Bács-Wood KFT, Gyenes Szabolcs asztalos, Rátkai Zsuzsanna festőművész, a szülők közül Seres Rita, Nemes Zoltán, Kiss László és Nánási János nagypapa.
s. r.