Sport 2016. május 19. 10:00

Jókedvre derítő sportnap

Képgaléria
Jókedvre derítő sportnap
Nem elsősorban az eredménykényszer, sokkal inkább a mozgás szeretete hozta össze a Forrest Gump Sportegyesület tavaszi sportfesztiváljának résztvevőit, akik május 18-án erőemelésében, pohárpakolásban, golyózásban, lengőtekében, asztaliteniszezésben és malmozásban mérték össze rátermettségüket, kitartásukat, ügyességüket a Szakmaközi Művelődési Házban. A versenyen 83 súlyos fogyatékossággal élő sportoló indult el. Az eseményen Rókus Tibor, a Szakmaközi Művelődési Ház igazgatója, valamint Balla László alpolgármester és Gálig Erzsébet, a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetője köszöntötte a megjelenteket. Az időjárás kedvezett a sportnapnak, az apró sikerélmények is mosolyt csaltak a résztvevők arcára. A sportnapon a félegyházi Csanyi út és a Nádasdy utcai otthon lakói mellett a Forrestesek, valamint kecskeméti, csongrádi és szegedi versenyzők vettek részt.

 

Eredmények:

Golyózás (Pétanque)

Férfiak: 1. Ács Attila (Forrest), 2. Dongó Tibor (Csanyi ú.), 3. Bok Ferenc (Kecskemét)

Nők: 1. Szabó Ágnes (Csanyi út), 2. Bányai Irén (Nádasdi u.), 3. Samu Klára (Forrest)

 

Erőemelés:

Nők: 1. Iványi Andrea (Forrest), 2. Barna Papp Éva (Forrest), 3. Ipacs Ildikó (Forrest)

Férfiak: 1. Heizer Zoltán (Kecskemét), 2. László Róbert (Forrest), 3. Marton Sándor (Forrest)

 

Lengőteke:

Nők: 1. Németh Renáta (Csongrád), 2. Mátyus Etelka (Szeged), 3. Ágoston Nikolett (Kecskemét)

Férfiak: 1. Kása Levente (Kecskemét), 2. Csontos Róbert (Forrest), 3. Bánfi Zoltán (Csongrád)

 

Pohár Pakolás:

Nők: 1. Budai Ágnes (Kecskemét), 2. Ágoston Nikolett (Kecskemét), 3. Kállai Katalin (Forrest)

Férfiak: 1. Heizer Zoltán (Kecskemét), 2. Berényi József (Kecskemét), 3. Király István (Forrest)

 

Malmozás:

Nők: 1. Németh Beatrix (Csongrád), 2. Józsefné (Nádasdy u.), 3. Németh Katalin (Csongrád)

Férfiak: 1. Ács Attila (Forrest), 2. Zámbó János (Szeged), 3. Nagy Pál Norbert (Forrest)

 

Asztalitenisz:

Nők: 1. Ágoston Nikolett (Kecskemét), 2. Sós Barbara (Forrest), 3. Barna Papp Éva (Forrest)

Férfiak: 1. Karsai Tibor (Forrest), 2. Ficsór László (Forrest), 3. Ács Attila (Forrest)

 

Iványi László , elnök, Forrest Gumps SE

 

G. Z.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!