Sport 2016. május 19. 11:30

Félegyházi focisiker Franciaországban

Félegyházi focisiker Franciaországban
Kiskunfélegyháza franciaországi testvérvárosában rendezték meg május 14-én és 15-én azt a nemzetközi tornát, melyen a Kiskunfélegyházi Térségi Sportiskola U16-os csapatának is lehetősége volt a részvételre, Fütyű Illés vezetésével. Az eseményen nyolc csapat vett részt, melyet 2013 óta minden évben megrendeznek.

Május 11-én indult el busszal a csapat a Bagnols-Sur-Céze-be szervezett nemzetközi tornára, kísérőjük Fütyű Illés, Polgár Szabolcs, Horváth Attila voltak, továbbá szülők is részt vettek a rendezvényen. Az utazás költségét a Kiskunfélegyházi Önkormányzat, a Kiskunfélegyházi  térségi sportiskola és a résztvevők finanszírozták. A vendéglátók kirándulással kedveskedtek a magyar diákoknak és kisérőknek a település óvárosába. 

Május 15-én, szombaton kezdődtek a selejtezők ahol a vendéglátó város csapatával játszottak döntetlent a félegyháziak, majd két környékbeli mérkőztek meg, melyek közül az egyik döntetlenre, a másik 2:0-ás győzelemmel végződött.

Az elődöntőt 16-án, vasárnap a Belga testvérvárossal, Eekloval játszották, amit 2-0-ra megnyertek. A döntőtt Bagnols első csapatával küzdöttek meg. Ezt a játszmát 3-2-re nyerte meg a kiskunfélegyházi csapat. Elhozták a vándorserleget, melytől a helyiek nehéz szívvel váltak meg. E díj megszerzésével lehetőség nyílt arra hogy jövőre is részt vegyenek a tornán, hisz a vándorserleget visszavárják.

A testvérváros vendéglátó családjai mindent megtettek, hogy jól érezzék magukat és ne szenvedjenek hiányt semmiből a focisták és kísérőik. A kinti családokat Hungarikum ajándékcsomagokkal lepték meg a kiskunfélegyháziak. A gyermekek nyelvtudása említésre méltó, hisz teljes mértékben tudtak kommunikálni a kintiekkel.

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!