Sport 2016. május 21. 13:20

Óvodások, iskolások közösen zárták a Bozsik-programot

Képgaléria
Óvodások, iskolások közösen zárták a Bozsik-programot
A játék alapjainak megismertetése, a labdarúgás népszerűsítése jegyében 13 óvoda és 7 iskola csatlakozott a Bozsik-program záró fesztiváljához május 20-án a Honvéd Sporttelepen. Jó időben, kiváló hangulatban telt el a nap. A legkisebbek délelőtt 21 csoportba osztva vettek részt ügyességi, játékos feladatokon. Délután az első- és másodikosok 15 csoportban birkóztak meg az ügyességi pályák kihívásaival.

Kiskunfélegyházának és körzetének óvodás és 1-2. osztályos korcsoportja részére a tanév során 4 fesztivált rendeztek – mondta el Siber Rita szervező. A zárónapon az értékelés mellett díjazták az óvónéniket, pedagógusokat és a legügyesebb gyermekeket, intézményeket.

- Figyeltük azt is, hogy ki mennyit fejlődött az év során. Visszajelzések érkeztek az intézményekből, amelyekben heti két foglalkozást tartottak. A legkisebbek az alapok elsajátításával kezdték, megismerték a szabályokat, fejlesztették a mozgáskoordinációjukat. Kiskunfélegyházáról és kistérségéből érkeztek csapatok, közel 250 óvodás és 200 kisiskolás vett részt a programban.

Az intézmények közül ezúttal a Dózsa óvoda, a kossuthvárosi óvoda, valamint a kunszállási ovi kapott elismerést. Az iskolák közül a fülöpjakabit, a pálmonostorit és a Darvast emelték ki a szervezők.

 

 

G. Z.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!