Sport 2016. május 21. 12:35

A jövő reménységei léptek szőnyegre

Képgaléria
A jövő reménységei léptek szőnyegre
A Városalapítók Hete programsorozathoz kapcsolódóan a Kész Arénában rendezték meg a Kiskun Kupa, id. Besze László emlékversenyt május 21-én. A hagyományokhoz híven ezúttal is sok csapat, mintegy 200 gyermek lépett szőnyegre. A Kiskunfélegyházi Vasas TK birkózói mellett Erdélyből, Vajdaságból és számos egyesületből érkeztek versenyzők. A helyi csapatot közel 30 fő képviselte.

A küzdelmek párhuzamosan három szőnyegen zajlottak az óvodás kortól a kadet korcsoportig bezárólag. Az ünnepélyes megnyitón a megyei birkózó szövetség elnöke, Filus Sándor, valamint Balla László alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. A rendezvényen id. Besze László családja és leghíresebb tanítványa, Réczi László korábbi világbajnok is megjelent. A fiatalok körében nagy sikert aratott Lőrincz Tamás londoni olimpiai ezüstérmes sportoló részvétele, az autogramosztás és a közös fotózás ezúttal kellemes teherként hárult a riói olimpiai kvótát megszerző birkózóra. 

A hazai csapat eredményei:


Lányok:

Gyermek korcsoport:

   25 kg: 2. Bene Ivett

   30 kg: 1. Páli Éva
 

Diák korcsoport:

   30 kg: 1. Varga Bernadett

   35 kg: 1. Tapodi Rebeka

   40 kg: 1. Szabó Szonja

   45 kg: 3. Termol Tamara

   54 kg: 3. Stecenkó Lili

   65 kg: 1. Rekedt-Nagy Réka

 

Fiúk:

Gyermek II. korcsoport:

   18 kg: 3. Nemes Gergő

   20 kg: 3. Nemes Ádám

   22 kg: 1. Hideg Balázs

   24 kg: 2. Csillag Zalán 3. Agárdi Dávid

   28 kg: 1. Juhász Bálint 3. Bárány-Almási Bianka

   40 kg: 1. Szécsényi Kornél

 

Gyermek I. korcsoport:

   23 kg: 2. Makra Benjámin

   42 kg: 1. Borto Dominik

   46 kg: 1. Czakó Zoltán

   +46 kg: 1. Bátyai Dorián

 

Diák II. korcsoport:

   29 kg: 5. Páli Gergő

   35 kg: 5. Földeáki Márton

   46 kg: 3. Zsitva Attila

 

Diák I. korcsoport:

   38 kg: 5. Nemcsok Zoltán

   55 kg: 3. Stecenkó Nándor

  
Csapat:

1. Kiskunfélegyházi Vasas TK
2. Korond
3. Cegléd


További remek hír, hogy a Tatabányán rendezett serdülő szabadfogású országos bajnokságon Szécsényi Ádám bronzérmet szerzett a nehézsúlyúak között.




 

 

Kövessen minket a Facebookon is!