Kultúra 2016. május 22. 11:30

Szecskó Ilona műveinek kiállítása

Képgaléria
Szecskó Ilona műveinek kiállítása
Május 20-án a Kiskunfélegyházi születésű Szecskó Ilona képeiből nyílt kiállítás a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A művész képei bejárták már a fél világot, ám szülővárosában most másodszor tekintheti meg a közönség a festő műveit. Szecskó Ilona Kiskunfélegyházán született 1925-ben, lánykori neve Kőnigesz Ilona. Szülei Kőnigesz Imre és Homoki Szabó Ilona szabómesterek voltak.

Kézügyességére a Constantinum Zárda tanítóképzőjében figyelt fel Antónia nővér, aki a II. világháború utolsó éveiben Kalmár József ösztöndíjra javasolta a fiatal tehetséget. Az ösztöndíjjal került a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol többek között tanára volt Barcsai Jenő is. A művésztelepeken együtt dolgozott évfolyamtársaival, Országh Lilivel, Szász Endrével, Metzenauer Hugóval és Emivel, valamint Kaliforniában élő művészbarátaival. Budapesten rajzot és festészetet tanított. 1956-tól Londonban élt férjével, Szecskó András grafikus művésszel. Mindketten illusztrátorként, tervezőként dolgoztak.

Kiállításai voltak Bristolban, Liverpoolban és Londonban is. 1966-ban férjét az ARTSCANADA Művészeti Magazin igazgatójának nevezték ki, így Canadába költöztek. Szecskó Ilona az ARTSCANADA munkatársaként, számos újságnak, magazinnak is dolgozott: Chatlen, Toronto Life, Toronto Star, MC. Millen, stb. 1974-ben vesztette el férjét, támasza ekkortól rokona Szántó Tibor volt, aki később kiállításait menedzselte, szervezte, majd Szecskó Ilona halála után ő lett anyagának rendezője, hagyatékának kezelője.

A kiskunfélegyházi közönség a Kiskun Múzeumban 2005-ben, halálának 10. évfordulóján láthatta utoljára alkotásait.

 

A jelenlegi kiállítás 2016. június 21-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében:


hétfő: zárva

kedd: 8-18 óráig

szerda: 12-18 óráig

csütörtök: 12-18 óráig

péntek: 8-18 óráig

szombat: 8-12 óráig


V. K.




 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!