Helyi hírek 2016. május 22. 16:30

"Ők a mi ékköveink" - átadták a városi elismeréseket - videóval

Képgaléria
Május 22-én, vasárnap, a Városalapítók Hete alkalmából ünnepi testületi ülésen emlékezett Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a városalapító elődökre, az általuk megteremtett hagyományokra valamint történeti múltra, és ismerte el a ma élők kiemelkedő munkáját.

A városháza zsúfolásig telt dísztermében Csányi József polgármester köszöntötte a képviselő-testület megjelent tagjait, a Kiskun kapitány urakat, a kistérségi településekről érkezett vendégeinket, az egyházkerületek képviselőit, Félegyháza díszpolgárait, a testvérvárosok képviselőit, és valamennyi megjelentet. Emlékeztetett arra, hogy Kiskunfélegyháza legnagyobb kulturális és hagyományőrző eseménye a Városalapítók Hete, amikor történelmi dátumra emlékezik Félegyháza. Ugyanis a redempciót engedélyező kiváltságlevelet Mária Terézia királynő a Jászkun kerület legfőbb bírájának, Magyarország nádorának, gróf Pálffy Jánosnak 1745. május 24-én adta át. 2000-től ez a nap Kiskunfélegyháza ünnepe.

Ebből az alkalomból Csányi József polgármester ünnepi köszöntőjében egyebek mellett arról beszélt, hogy Kiskunfélegyháza életében rendkívül fontos a múlt, az elődök tisztelete, és hogy az utódok emlékezzenek azokra, akiknek otthonukat, városukat, életüket köszönhetik. Mint mondta: ehhez a lelkülethez példaképekre, nagyszerű teljesítményekre van szükség. Ezért is nemes és szép feladat azon emberek, közösségek elismerése, akik sokat tettek, tesznek Kiskunfélegyháza városáért.

– Ők a mi ékköveink. Tudjuk, az ékkövek is csak akkor tudnak csillogni, ha megfelelő foglalatba vannak illesztve, bízunk benne azonban, hogy Önök úgy gondolják, a megfelelő foglalat, Kiskunfélegyháza valóban erős pánt, erős kapocs, erős együvé tartozás. A közösség csak így tudja kifejezni elismerését tevékenységük iránt.  Vigyék messze ennek a városnak hírét, de továbbra is tevékenykedjenek érettünk! – fogalmazott a polgármester.

Ezt követően a helyismereti vetélkedő eredményhirdetésére került sor, amely idén a Mesterek és mesterségek dicsérete címet viselte. Mint elhangzott, ebben az esztendőben számos kerek évfordulón emlékezhetünk meg a mesterségekről, hiszen 250 éve a szabó-szíjjártó céh, 175 éve pedig az ács-kőműves-molnár céh alakult meg. A kiskunfélegyházi Ipartestület épp, hogy elmúlt 130 éves, s 120 esztendeje, hogy életre hívták városunkban az Iparos Ifjak Egyletét. Az ipari iskola utódának, mely a közelmúltig a Kossuth Lajos Középiskola nevet viselte, idén 40 éves a tanműhelye. Az idei vetélkedő feladataival a szervezők szándéka volt a diákok figyelmét elsősorban a régi, de a mai mesterségek felé is fordítani.

A vetélkedő szervezője a Kiskun Múzeum és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár volt, de mellettük a Magyar Nemzeti Levéltár Kiskunfélegyházi Részlege, a Kiskunfélegyházi Vállalkozók Ipartestülete, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Középiskolája, Szakiskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma, a Móra Ferenc Művelődési Központ, a Szakmaközi Művelődési Ház, a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal és a Kiskun Múzeum Baráti Köre segítette a vetélkedő megvalósítását.

 

Három korcsoportban 119 csapat összesen 348 diákkal vett részt a márciusban kezdődött, többfordulós versenyen.

A vetélkedő összesített eredményében harmadik helyezést elért csapatok tagjai

5-6. osztályosok között:

Terbe Zsuzsanna, Seres Vanda, Sárói-Szabó Janka
Dózsa György Általános Iskola
Felkészítő tanár: Drozdik Márta

7-8. osztályos korosztályban:

Faragó Laura, Solymosi Zsanett

Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola 
Felkészítő tanár: Lénártné Szikszai Anikó 

Középiskolások között: Pecznyik Patrícia, Vágó Cintia
Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium
Felkészítő tanár: Kovács Sándor Gábor

Második helyezést elért csapatok tagjai:
 

5-6. osztályosok között:

Simon Tamás, Tóth Ambrus, Juhász Bálint
Dózsa György Általános Iskola
Felkészítő tanár: Drozdik Márta

7-8. osztályos korosztályban:

Csordás Nóra, Csőke Nóra, Sikár Evelin
Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola
Felkészítő tanár: Fáber Judit

Középiskolások között:

Kőrösi Dániel, László Klaudia, Oroszi Olivér
Móra Ferenc Gimnázium
Felkészítő tanár: Dr. Nagy István
 

Az első helyezést elért csapatok tagjai:

5-6. osztályosok között:

Fricska Balázs, Gulyás Gréta, Farkas Péter
Dózsa György Általános Iskola
Felkészítő tanár: Drozdik Márta


7-8. osztályos korosztályban:

Horváth Balázs, Retkes Hanna, Molnár Ádám
Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézménye 
Felkészítő tanár: Tarjányi Xénia

 

Középiskolások között

Blazsev Zsófia, Fekete Fruzsina, Sárkány Ágnes
Móra Ferenc Gimnázium     
Felkészítő tanár: Dr. Nagy István

 

Második napirendi pontként a tordai „Teodor Murasanu” Könyvtár által meghirdetett prózaíró és fotópályázat eredményhirdetésére került sor. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Világnapja alkalmából szólította meg a tordai Teodor Murășanu Könyvtár a kiskunfélegyházi 11-19 év közötti gyerekeket és fiatalokat, hogy vegyenek részt a XIII. alkalommal megrendezett prózaíró versenyen. Ebben az évben két téma közül választhattak a fiatalok: „A könyvek világa” vagy „Emlékek, történetek szülővárosomból”. A versenyre beérkezett pályázatok közül a legjobbakért járó díjakat Halgaș Nicolina, a Teodor Murășanu könyvtár igazgatónője adta át.

I. helyezett:

Mészáros Lili a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézménye 7. osztályos tanulója

II. helyezett:

Kordás Eszter, a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola 7. osztályos tanulója

A tordai könyvtár hetedik alkalommal meghirdetett, Olvasás különféle helyzetekben című fotópályázatára a kiskunfélegyházi gimnáziumi és líceumba járó gyerekek és fiatalok pályaműveit várták. Közülük elismerésben részesültek:

I. helyezett:

Farkas Bence, a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézménye 5. osztályos tanulója

II. helyezett:

Czibolya  Máté, a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézménye 8. osztályos tanulója

Terjék Emese, a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola 7. osztályos tanulója

III. helyezett:

Kordás Eszter, a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola 7. osztályos tanulója

Dicséretben részesült Kerepesi Fanni, a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézményének 6. osztályos tanulója, Kis Ivett a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézményének 8. osztályos tanulója és Brimo Milad, a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola 7. osztályos tanulója.

Ezután az önkormányzati kitüntetések átadása következett. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a márciusi testületi ülésen hozott határozata értelmében Csányi József polgármester Jürgen Vonhoff, az IBV Hungary Kft. tulajdonosa részére adta át a város gazdaságélénkítése terén vállalt szerepe, az ágazatban elért kiemelkedő teljesítménye, a város jó hírnevének öregbítése elismeréseként a „Kiskunfélegyházáért” kitüntető címet.

Dr. Garai István Levente belgyógyász, sportorvos, háziorvos, korábbi önkormányzati és országgyűlés képviselő részére a betegek iránt elkötelezett hivatástudattal, szeretettel végzett több évtizedes orvosi munkájáért, a város polgárainak egészségmegőrzéséhez való tevékeny hozzájárulásáért

„Kiskunfélegyházáért” kitüntető címet vehetett át.

Kőháziné Kovács Mária magyar szakos tanár és iskolai könyvtáros (Platán Utcai Általános Iskola) részére több évtizeden keresztül végzett lelkiismeretes pedagógiai munkájáért, példaértékű hivatástudatáért, iskolai és városi rendezvények, versenyek színvonalas megszervezéséért „Petőfi Emlékérem” kitüntető címet adományozott a képviselő-testület.

Csitos Ágnes Mária Antonella kalocsai iskolanővér, szerzetes-tanár részére több évtizedes, lelkiismeretes tanítói, intézményvezetői munkájáért, példaértékű hivatástudatáért, gyermekszeretetéért, Kiskunfélegyháza oktatásának fejlesztéséért „Kiskunfélegyháza Város Ifjúságának Neveléséért” posztumusz kitüntető címet kapott. A díjat Dinnyés Lászlóné Csitos Ágnes, a kitüntetett családjának tagja vette át.

Makányné Óvári Éva tanár, intézményvezető igazgató több évtizeden át gyakorolt pedagógiai tevékenységéért, lelkiismeretes, példaértékű hivatástudatáért, türelméért, ember- és gyermekszeretetéért, intézményvezetői munkájáért „Kiskunfélegyháza Város Ifjúságának Neveléséért” kitüntető címet vehetett át.

Bodor Mariann művelődésszervező részére a város kulturális és közművelődési életében gyakorolt példaértékű munkájáért, közösséget segítő elhivatott, magas színvonalú tevékenységéért „Kiskunfélegyháza Város Közművelődéséért” kitüntető címet adományozott a képviselő-testület.

Iloanya-Mogyoró Zsuzsanna a Polgármesteri Hivatal általános ügyintézője a köztisztviselői pályája során végzett kimagasló munkájáért, lelkiismeretes, példaértékű hivatástudatáért, a kollégák iránt tanúsított szeretetéért „Kiskunfélegyháza Város Közszolgálatáért” kitüntető címet kapott.

Dr. Szabó Mária nyugalmazott tisztifőorvos részére kimagasló szakértelemmel és elhivatottsággal végzett tisztifőorvosi munkájáért „Kiskunfélegyháza Város Egészségügyéért” kitüntető címet adományozott a testület. (Az ünnepi képviselő-testületi ülésen dr. Szabó Mária nem tudott részt venni, ezért a kitüntetést egy későbbi időpontban veszi át.)

Dr. Szemerédi László háziorvos, belgyógyász a betegek iránt szeretettel végzett, elkötelezett orvosi munkájáért és a város polgárainak egészségmegőrzéséhez való tevékeny hozzájárulásáért a „Kiskunfélegyháza Város Egészségügyéért” kitüntető címet vehette át.

Bartha Sándorné nyugdíjas pedagógus, önkéntes segítő részére kimagasló szakmai munkája, az időskorúak iránt szeretettel gyakorolt önzetlen, példaértékű tevékenysége elismeréseként „Kiskunfélegyháza Város Szociális Ellátásáért” kitüntető címet adományozott a képviselő-testület.

Mészárosné Buri Andrea mentálhigiénés csoportvezető áldozatos, elhivatott munkája, az intézmény rendezvényein vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként „Kiskunfélegyháza Város Szociális Ellátásáért” kitüntető címet kapott.

Luchmann Péter általános iskolai testnevelő tanár testnevelőként, két évtizedes, elhivatottsággal végzett pedagógiai tevékenységéért, a gyerekek iránt tanúsított szeretetéért, példamutató munkájáért „Kiskunfélegyháza Város Sportjáért” kitüntető címet vehetett át.

A Wesel Hugó Fotókör Kiskunfélegyháza Közhasznú Egyesület a város képzőművészeti életét gazdagító, kimagasló alkotói, nevelői munkája elismeréseként „Kiskunfélegyháza Város Művészeti Tevékenységéért” kitüntető címet kapott. A díjat Kiss Imre és Kis László vették át.

Kertész Zoltánné
a Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület titkára részére elhivatott, kimagasló munkája, a külterület biztonságának megőrzésében és rendezvényeinek lebonyolításában végzett példaértékű tevékenysége elismeréseként „Kiskunfélegyháza Város Közbiztonságáért” kitüntető címet adományozott a képviselő-testület.

A PIZOLIT Kft. (tulajdonos-ügyvezető: Czakó Tibor) a város gazdaságélénkítése terén vállalt szerepe, a hazai és nemzetközi személyszállításban kiemelkedő teljesítménye, a város jó hírnevének öregbítése elismeréseként „Kiskunfélegyháza Város Gazdaságának Fejlődéséért” kitüntető címet kapott.

Benedek Péter harsonatanár, kamaraművész részére Kiskunfélegyháza város kulturális életében végzett közösségi szerepvállalásáért, hivatástudatáért, példaértékű gyermekszeretetéért Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Kapás Mihály káplán részére példaértékű, lelkiismeretes ifjúságnevelő és közösségformáló tevékenységéért, a város közösségi életében betöltött kimagasló szerepéért, elhivatottsága elismeréseként Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Kaszáné Oláh Csilla,
általános iskolai tanító részére több mint három évtizededen át végzett kiváló pedagógiai munkájáért, példaértékű hivatástudatáért, gyermekszeretetéért Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Kis-Szabó Jánosné, gazdasági szakalkalmazott részére (Petőfi Sándor Városi Könyvtár) részére több évtizedes lelkiismeretes, odaadó munkája, kimagasló, példaértékű szakmai tevékenysége, sokoldalú feladatvállalása elismeréseként Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Kiss Gábor István
középiskolai tanár részére a város közművelődéséért végzett kimagasló munkájáért, könyvszerkesztői, és szerzői tevékenységéért, a gyerekek iránt tanúsított szeretetéért Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Kiss Kálmán Tibor, a Kiskunfélegyházi Víziközmű Társulat elnöke részére kimagasló szakmai munkájáért, a biokultúra terjesztése, a helyi természeti örökség megóvása és az egészségvédelem érdekében kifejtett tevékenységéért Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Kovács Imre, a Kiskun Trade Kft. ügyvezetője részére a város gazdasági életében végzett kiemelkedő munkájáért, sokrétű karitatív tevékenysége elismeréseként Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Kovács Istvánné nyugdíjas, a Kiskun Természetbarát Sportegyesület tagja részére több évtizeden át végzett példás, önzetlen munkájáért, a túramozgalom helyi népszerűsítéséért Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott. (A kitüntetett nem tudott részt venni az ünnepi képviselő-testületi ülésen, a díjat egy későbbi időpontban veszi át.)

Dr. Kőhalmi Józsefné gyógyszerész, gyógyszertár-vezető részére a lakosság szolgálatában nyújtott lelkiismeretes, példaértékű, magas színvonalú munkájáért Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Madácsiné Kapus Erika általános iskolai tanár részére elhivatottsággal, példaértékű szorgalommal és empátiával végzett nevelő-oktató munkájáért, kiváló eredményeiért, gyermekszeretetéért Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Magonyné Kis-Czakó Katalin óvodavezető-helyettes, óvodapedagógus részére négy évtizeden át gyakorolt lelkiismeretes óvodapedagógusi, nevelői munkájáért, példaértékű hivatástudatáért, gyermekszeretetéért Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Miksi István kézilabdaedző részére a város sportéletében vállalt példaértékű szerepe, kimagasló edzői, nevelői munkája elismeréseként Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Mócza Józsefné gyógyszerész asszisztens részére elhivatottsággal, példaértékű szorgalommal végzett munkájáért, segítőkészségéért, emberszeretete elismeréseként Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Nemcsokné Nagy Piroska általános iskolai tanító részére eredményes nevelő-oktató munkájáért, fejlesztő, tehetséggondozó tevékenységéért Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Ozsvárné Kovács Éva ügyviteli dolgozó részére négy évtizeden keresztül végzett kimagasló szakmai munkájáért, lelkiismeretes, példaértékű hivatástudatáért, kollégái iránt tanúsított szeretetéért, segítőkészségéért Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Őze Zoltánné technikai dolgozó részére kiváló, szeretetteljes figyelemmel végzett színvonalas munkájáért Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Dr. Pócs Levente Árpád ortopéd sebész, adjunktus részére kimagasló szakmai tudásáért, önzetlen tenni akarásáért, elhivatottsága elismeréseként Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Reményi Richárd, a Petőfi Sándor Városi Mozi bérlője, üzemeltetője részére magas színvonalú szolgáltatásaiért, a város közművelődési és kulturális életét segítő tevékenysége elismeréseként Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Szabó István katona, parancsnok, őrnagy részére példamutató helytállásáért, áldozatvállalásáért és elkötelezettségéért, hazánkért tanúsított önzetlen szeretetéért posztumusz Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott. A kitüntetést Tarjányi Attila vette át.

Zsígó István nyugdíjas, a Templomhalom területrendezésének elindítója részére városunk elévülhetetlen érdemeket szerző munkájának elismeréseként Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevelet adományozott.

Gratulálunk a díjazottaknak!
        

Kövessen minket a Facebookon is!