Elismerték a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó rendőröket
Petőfiszállás önkormányzata elismerésben részesítette a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért Nagy Péter Árpád c. r. főtörzszászlóst a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság körzeti megbízottját.
Nagy Péter Árpád címzetes rendőr főtörzszászlós
1987-ben szerelt fel, többek között Vácott és Dunakeszin teljesített szolgálatot mielőtt 2000-ben Petőfiszálláson körzeti megbízott lett. Azóta családjával együtt ott is él.
– Petőfiszálláson teljesen önálló szolgálat ellátási tevékenység a körzeti megbízotté, döntően a faluban látunk el szolgálatot, és az ott jelentkező összes probléma nálunk csapódik le. Magunk nyomozzuk a keletkezett ügyek döntő részét, legyen szó bűnügyről, vagy szabálysértésről – magyarázza a komplex szolgálati forma lényegét a főtörzszászlós.
Az utópályán lévő petőfiszállási pihenőhelyen ugyan számos bűncselekmény történik, a településen előforduló ügyeknek sem a száma, sem a súlya nem jelentős – tudom meg a szakembertől. Ez természetesen a sikeres megelőző munkának köszönhető.
Nagy Péter és társa jól ismerik a helybélieket és a település is nyitott könyv számukra. Megkülönböztetett figyelmet fordítanak a lakosság azon rétegeire, akik potenciális célszemélyek lehetnek a bűnözők, csalók számára. A körzeti megbízott törekszik minél több emberrel beszélgetni, és minél szélesebb körben tájékoztatást adni a környezetben jellemző bűncselekmények megelőzésének lehetőségeiről.
– Petőfiszállás 1600 lelket számláló település, itt az emberek figyelnek egymásra. Ennek köszönhetően azonnal eljut hozzánk az információ, ha valahol gyanús körülményre lesznek figyelmesek a lakók. Több mint húsz éve működik polgárőrség a településen, akikkel nagyon jó kapcsolatot ápolunk, mindig lehet rájuk számítani. Mindennek köszönhetően jellemzően nyugodt, csendes a falu, amit olykor néhány alkalmi lopás árnyékol be. Az elmúlt években sajnos egy emberölés is történt, az ügyben még folyik a nyomozás.