Ezer Lámpás Éjszakája
Idén Budapest mellett további tizenkét város csatlakozott a társadalmi kezdeményezéshez. Május 29-én Dunaújváros, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Záhony, Tatabánya, Vác, Szombathely, Zalaegerszeg, és Székesfehérvár, valamint június 11-én Kisvárda. Ezekben a városokban a fővárosi eseményhez hasonló színes programokkal várják a látogatókat.
Budapesten az érdeklődőket május 29-én a XIV. kerületi ’56-osok terén várják a szervezők, ahol a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési, illetve Baleset-megelőzési Osztályának munkatársai, valamint civil szervezetek képviselői is jelen lesznek. A kampány minden helyszínén koncerttel, illetve a rendezvény védjegyévé vált világító lufik magasba bocsátásával zárul.
Magyarországon a gyermekek eltűnésének okaként elsősorban a kiskorúak környezeti körülményeit, hatásait lehet megemlíteni. Mint például:
- a közösségi szállásokon, lakásotthonokban, gyermekotthonokban elhelyezett, kísérő nélküli külföldi állampolgárságú kiskorúak;
- a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló és gondozási helyükről engedély nélkül eltávozott vagy oda vissza nem tért kiskorúak, akik a többszöri eltűnéseik miatt rendszeresen a hatóság látókörébe kerülnek;
- a különváltan élő szülők láthatásáról vissza nem hozott vagy oda el nem engedett gyermekei: amikor az egyik szülő a kiskorú elhelyezésére, felügyeletére vonatkozó jogerős bírósági végzés ellenére, a másik szülő tudta nélkül viszi külföldre a gyermeket;
- amikor olyan kiskorú tartózkodási helye marad ismeretlen a hatóság előtt, aki felnőtté válása előtt dönt úgy, hogy elhagyja a szülői házat és megszakítja a kapcsolatot a hozzátartozóival, és később szándékosan nem ad életjelet magáról.
2015-ben 19 279 körözés elrendelése érintette a 18 év alattiakat - azaz az összes eltűnt mintegy 85 %-át. A tavaly elrendelt és jelenleg hatályos (aktív) körözések száma fiatal- és gyermekkorúakra vonatkoztatva 2 268.
A rendőrség minden kiskorú eltűnését kiemelt feladatként kezeli, azonban a jelenség kezeléséhez elengedhetetlen a problémakörben érintett gyermekvédelmi szervezetek, a civil kezdeményezések és családok együttműködése.